Kezdőlap Turizmus Turisztikai támogatással erősít a kormány
No menu items!

Turisztikai támogatással erősít a kormány

A turisztikai ágazati szereplők versenyképességét erősítő támogatási program indul: a komplex, három pillérből álló 15 milliárd forintos támogatási programcsomag legfontosabb célja a szolgáltatások minőségének javítása, a vidéki szolgáltatók gazdasági élénkítése célzott programokon keresztül – ezt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter jelentette be kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Az új ágazati támogatási programnak három eleme van, az MTÜ és a szolgáltatók javaslatára az elsőben a vidéki vendéglátóipari vállalkozások versenyképességét 13 milliárd forint keretösszeggel támogatják. A Tourinform irodák korszerűsítésére 1 milliárd forint, a kávéházi cigányzene megőrzését szolgáló Muzsikáló Magyarország 2024 Programra pedig 1 milliárd forintot fordítanak majd.

Kiemelte, hogy a turizmus stratégiai ágazat, kulcsfontosságú a hozzájárulása a gazdasági növekedéshez. A versenyképesség fejlesztése támogatási programokat igényel – hangsúlyozta a miniszter.

Nagy Márton  rámutatott arra, hogy tavaly a járvány után teljes helyreállást ért el az ágazat, idén pedig a vendégéjszakák tartós növekedése várható, amit az infláció mérséklése, a reálbérek emelkedése, és a javuló gazdasági kilátások is támogatnak. Tavaly a vendégéjszakák száma 41,8 millióra nőtt, meghaladta a 2019-ben elértet. A vendégek száma 16,2 millióra emelkedett, hasonlóan a 2019-eshez. A szálláshelyek és a vendéglátás bevételei egyaránt meghaladták a járvány előtti 2019-es eredményeket – közölte.

A SZÉP-kártya a belföldi turizmus motorja maradt: tavaly 445 milliárd forint volt a feltöltés, és 449 milliárd forint az összes költés értéke, az előző évi 355 milliárd forint illetve 385 milliárd forint után.

Idén országosan 42,8 millió vendégéjszaka várható a tárca várakozásai szerint, ami 2 százalékos emelkedés 2023-hoz, és 3 százalékos bővülés 2019-hez képest. Előrejelzésük szerint 2030-ra az ágazat évi 16 százalékos GDP-hozzájárulást és 50 millió vendégéjszakát érhet el.

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) igazgatósági elnöke szerint a tavalyi rekordév volt, a trend folytatódik, az idei is rekordév lehet. Az eddigi adatok szerint 15 százalékkal több, 3,3 millió vendég érkezett már idén január és április közepe között, a vendégéjszakák száma pedig 13 százalékkal 8,3 millióra emelkedett. A szálláshelyek árbevétele az első 100 napban 18 százalékkal 188 milliárd forintra nőtt, a vendéglátóhelyek bevételei pedig 14 százalékkal 480 milliárd forintra emelkedtek.

Ismertetése szerint az első, 13 milliárd forintos keretösszeggel induló pályázatban a vidéki kis- és közepes vendéglátóipari vállalkozások 1 millió forint fejlesztési támogatást kaphatnak, így mintegy 13 ezer vállalkozásnak nyújt lehetőséget korszerűsítésre, eszközök beszerzésére. Erre minden egész évben nyitva tartó vendéglátóhely – gyorsétterem, mozgó vendéglátóhely, munkahelyi étkeztetés kivételével – pályázhat, amely legalább egy lezárt üzleti évvel, és Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) regisztrációval rendelkezik.

A második pályázat a Tourinform irodák korszerűsítését segíti, tervek szerint 35-40 iroda kaphat támogatást. Jelenleg országszerte 90 iroda működik, évente 2 millió vendégmegkeresést kezelnek, és kiemelt szerepük van a helyi turizmus szervezésében.

A harmadik, Muzsikáló Magyarország 2024 Programban mintegy 500 zenészt terveznek támogatni, adataik szerint jelenleg mintegy 120-130 zenekar ápolja a kávéházi cigányzene hagyományát.

Az új ágazati támogatási programok a következő hetekben indulnak – mondta. A pályázat lebonyolítása egyszerűsített keretek között zajlik, az NTAK rendszeréből indítható elektronikus felületen, annak érdekében, hogy a források minél gyorsabban jussanak el a vállalkozásokhoz – ismertette Guller Zoltán.

Kérdésre válaszolva Nagy Márton közölte: az üzemanyagok esetében beavatkozást fog javasolni, ennek a formája még nem dőlt el. Fontosnak nevezte, hogy a magyar üzemanyagár a “régiós átlagon” alakuljon. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

Folyamatosan bővülnek a LEADER lehetőségek a vidéki közösségek számára

A vidék jövője helyben is építhető - ezt segíti az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával megvalósuló LEADER program, amely a helyi közösségek kezdeményezéseire építve támogatja a vidéki térségek fejlődését.

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?
Hirdetés

Hírek

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...