Hirdetés
Kezdőlap Hírek Turizmus - Google: Olaszországra kerestek rá a legtöbben
No menu items!

Turizmus – Google: Olaszországra kerestek rá a legtöbben

A turizmussal kapcsolatos keresések felét mobiltelefonról indították a magyarok tavaly, a legtöbb esetben Olaszországra kerestek rá. A Google szerint a mobilbarát weboldallal nem rendelkező cégek vendégeket veszíthetnek a jövőben.

Bogdán Barna, a Google iparági elemzője kiemelte: a Magyarországról indított internetes keresési adatok alapján 2018-ban folytatódott a turisztikai termékek, szolgáltatások iránti érdeklődés dinamikus növekedése, 9 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbiakat.

Az elmúlt két évben a legfontosabb változás a mobilos utazási keresések emelkedése, 2019-ben ez az arány tovább emelkedik – mondta Erdős Ádám, a Google iparági vezetője, hozzátéve: a mobilbarát weboldallal nem rendelkező turisztikai vállalkozások eleshetnek a felhasználóktól.

Bogdán Barna kitért arra is, hogy míg 2016-ban a legtöbb keresést augusztusban indították, tavaly már a július volt a csúcsidőszak a turisztikai célú böngészések szempontjából, vagyis korábban kezdenek keresni az emberek. Az egyes kategóriák között a last minute ajánlatoknál van a legnagyobb emelkedés: míg 2016-ban alacsony számú keresést indítottak ebben a témában, addig 2018 nyarára a keresési volumen többszöröse volt a két évvel korábbinak.

A leggyakrabban keresett külföldi úti célok Olaszország, Horvátország és Ausztria voltak 2018-ban, a városok között pedig Bécs vezet Barcelona és London előtt. Belföldön Budapest kiemelten magas arányt képvisel, a dobogón Siófok és Hajdúszoboszló követi – ismertette. Egész évben folyamatosak a keresések Ausztria, Spanyolország, az Egyesült Államok, Németország és az Egyesült Királyság irányába a magyarok részéről.

Erdős Ádám az MTI jelentése szerint kitért arra is, hogy tovább erősödött a konkrét márkákhoz, termékekhez, valamint szolgáltatókhoz köthető keresések száma, 2018-ban már minden ötödik keresés ilyen volt. Eközben csökken az általános szavak, kifejezések keresése, ami azt mutatja, hogy a felhasználók célzottan böngésznek – összegezte.

Turisztikai céllal Magyarországra a legtöbben Németországból keresnek rá, az Egyesült Királyság a második, Olaszország a harmadik a rangsorban. A legdinamikusabban növekvő érdeklődés Spanyolországból és Franciaországból tapasztalható a Google adatai alapján. Magyarországgal kapcsolatban külföldről a leggyakrabban budapesti látnivalókra, a gyógyfürdőkre és aquaparkokra, valamint a városnéző utakra keresnek rá – sorolta.

Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője arról beszélt, hogy a minőségi turisztikai és programkínálat fejlesztés elengedhetetlen a további növekedéshez, a magyar turizmus az utolsó pillanatban van a nagyobb növekedési pályára álláshoz. A digitalizáció folyamatos kapcsolatot tesz lehetővé, az országok közötti ‘versenyhatárokat’ is szinte eltüntette. Az online árösszehasonlító oldalak a minőséget is azonnal összehasonlíthatóvá teszik – mutatott rá. Hosszú távon csak a külföldi magasabb költésű célcsoporttal lehet növekedést elérni – mondta.

Véleménye szerint a nemzeti turisztikai adatszolgáltató központ (NTAK) idei bevezetése jelentős lépés lesz, naprakész adatok nélkül nincs modern turizmus. Ebben két-három éves lemaradásban van Magyarország a versenytársakhoz képest – húzta alá.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megnyílt első éjjel-nappali posta Nyíregyházán

A Magyar Posta Zrt. további tizenkét helyszínen tervezi a postai szolgáltatások éjjel-nappali elérésének lehetőségét bevezetni, a szolgáltatást öt budapesti, valamint Szombathely, Tatabánya, Veszprém, Zalaegerszeg, Debrecen, Kecskemét és Miskolc postáján indítják el.

Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok

A hetedik éve rendkívüli népszerűségnek örvendő kezdeményezés keretében eddig összesen már több százezer európai fiatal utazhatta be Európát Interrail vasúti bérlettel - írták.

Német gazdasági döntéshozókkal tárgyalt Nagy Márton Németországban

Az egyeztetések középpontjában elsősorban a német gazdaság kilátásai és versenyképessége, valamint az autóipar, különös tekintettel az elektromos autógyártás jövője állt.

A kormány erősíti Magyarország gazdasági szuverenitását

Az iparági kiállítás segíti a kapcsolatépítést, azon csaknem hatvan cég fog bemutatkozni.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.