Kezdőlap Cégvilág Új munkaerő után kutat a cégek csaknem harmada
No menu items!

Új munkaerő után kutat a cégek csaknem harmada

A következő negyedévben a magyarországi munkáltatók 30 százaléka jelezte, hogy a munkaerő-állományának növelésére törekszik, miközben csökkentést 17 százalékuk tervez – derül ki a ManpowerGroup munkaerőpiaci előrejelzéséből.

Optimizmusra ad okot, hogy stabilizálódott a munkaerő-bővítési szándék. Azonban rendkívül nagy terhet ró a vállalatokra a megfelelő képzettséggel rendelkező munkavállalók hiánya. A tehetséghiány a cégek háromnegyedét érinti, ami rendkívül magas – közölte Fehér Tamás, a munkaerő közvetítő és kölcsönző ManpowerGroup Magyarország ügyvezető igazgatója.

Harminc százalékos nettó foglalkoztatási mutatóval továbbra is az IT, technológia, távközlés, kommunikáció és média szektor a legversenyképesebb ágazat, ahol a cégek 42 százaléka tervez létszámbővítést.

Az elmúlt 3 év legmagasabb nettó foglalkoztatási értékét regisztrálták a gyártás szektorban (21 százalék), 36 százalékuk prognosztizált bővülést a következő negyedévben.

A termelés szektor a tavalyi harmadik negyedév óta a legnagyobb, 23 százalékpontos növekedést mutatja. További növekedés várható a bank, hitelintézet, biztosítás és ingatlanszektor területén (36 százalék) és az építőiparban (33 százalék).

Negatív rekordot is hozott azonban a kutatás. 2013 negyedik negyedéve óta mínusz 8-as mutatóval a legalacsonyabb értéket mértek az oktatás, egészségügy, szociális munka és kormányzat területén – derül ki a ManpowerGroup felméréséből.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Látogatói foglalási rendszert vezetnek be a Comino-i Kék Lagúna ökológiai védelmében

Május 1-jétől, csütörtöktől egy új online látogatói foglalási rendszer szabályozza majd a látogatók számát Comino-i Blue Lagoon (Kék Lagúna) területén, hogy megóvják és megőrizzék ennek a népszerű Natura 2000 helyszínnek a kényes ökoszisztémáit.

Új fejlesztéssel segíti a NAV a lakáskiadókat és az ingatlaneladókat

Az egyszerűen használható, közérthető úgynevezett kérdés-felelet mód a már kilencedik éve működő eSZJA legnagyobb informatikai újítása.

A vártnál nagyobb lett a Samsung negyedéves üzemi eredménye

A dél-koreai Samsung Electronics technológiai cég vártnál jobb üzemi eredményt jelentett szerdán az első negyedévre részben a Galaxy S25 okostelefonok erőteljes eladásnövekedésének köszönhetően.

Hazánk egyre népszerűbb a nemzetközi utazók körében

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.
Hirdetés

Hírek

Káosz Spanyolországban és Portugáliában: áram nélkül maradtak a nagyvárosok

Nagy kiterjedésű áramkimaradás sújtja Spanyolország és Portugália jelentős részeit, beleértve a fővárosokat, Madridot és Lisszabont is.

A városi közlekedés jövője a WEMOVE Mobilitási Parkban

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.