Kezdőlap Pénzvilág Új regionális tőkealapot hoz létre az EXIM és az OTP
No menu items!

Új regionális tőkealapot hoz létre az EXIM és az OTP

Huszonöt milliárd forint induló tőkével jön létre a Regionális Magántőke Alap II., amelyhez – az előző alaphoz hasonlóan – 50-50 százalékban biztosítja a tőkét az EXIM és az OTP.

Az új alapot a régió vállalkozásainak hosszú távú, globális növekedési pályára állítása érdekében hozták létre. A befektetések értéke várhatóan 3 és 15 millió euró közé tehető majd. Az új alap elindítását követően a PortfoLion által kezelt tőke megközelíti a 100 milliárd forintot.

Az előző alap által kijelölt úton elindulva a hazaiból regionális, a regionálisból globális sikertörténeteket szeretnénk építeni a második alap esetében – mondta Nieder Jenő, a PortfoLion vezérigazgató-helyettese.

A PortfoLion Regionális Magántőke Alap II. 100 százalékos kivásárlásokat, tőkeemeléssel egybekötött kivásárlásokat tervez megvalósítani.

Az erős régiós jelleget mutatja, hogy Magyarország mellett Csehország, Szlovákia, Románia, Bulgária, Szerbia, Szlovénia, Horvátország is célország az alap számára. A földrajzi fókusz kevésbé szigorú iparági érdeklődéssel is kiegészül: a befektető leginkább a digitális technológiák, szoftverfejlesztés, telekommunikáció és online szolgáltatások és automatizáció területéről érkező projektekre számítanak, de nincsenek kizárva egyéb területek sem.

Közölték: az OTP csoport tőkeerős banki hátteret és regionális kapcsolati hálót is biztosít az alap számára. Az alap indulásához jelenleg még az MNB jóváhagyása szükséges, ezt követően indulhatnak a befektetések.

Az EXIM, Magyarország exporthitel-ügynökségeként – hitelezési és biztosítói tevékenységén túl – 2014. óta tőkeági finanszírozással bővítette tevékenységét, ezzel is hozzájárulva és támogatva az exportra érett hazai cégek külföldi piacnyerését.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét lesz Ősök Napja Bugacon

Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.

Útimorzsák Japánból 2    Rakétavonat és céghűség

Japán alapító tagja a G7 csoportnak és a szervezet megalakulása után röviddel csatlakozott a párizsi székhelyű OECD-hez is.

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre

A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Hirdetés

Hírek

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében

A vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.