Kezdőlap Világgazdaság Újabb Oroszország elleni szankciócsomagot fogadott el az EU
No menu items!

Újabb Oroszország elleni szankciócsomagot fogadott el az EU

Illusztráció: Bigstock

Az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács hivatalosan is elfogadta az Oroszország elleni legújabb, immáron tizenegyedik szankciócsomagot, amelynek többek között az a célja, hogy megakadályozza a Moszkva ellen korábban bevezetett szankciók végrehajtásának megkerülését – közölte a testület.

Az intézkedések lehetővé teszik, hogy szankcionálják azokat a harmadik országokat, amelyek segítenek Oroszországnak kijátszani a kereskedelmi korlátozásokat. A tanácsi sajtóközlemény szerint az EU tovább erősíti a harmadik országokkal folytatott két- és többoldalú együttműködést a szankciós szabályok betartása érdekében, és ha ez nem hozza meg a kívánt eredményeket, és a kijátszás továbbra is rendszerszintű marad, az EU-nak lehetősége lesz kivételes, végső esetben alkalmazandó intézkedések meghozatalára az érintett országok ellen.

Az elfogadott intézkedések megtiltják továbbá az olyan javak és technológiák Oroszországon keresztül történő továbbítását, amelyeket az orosz hadsereg saját céljaira felhasználhat, vagy amelyek támogatják az orosz védelmi és biztonsági ágazatot. A Tanács ezenkívül újabb 87 szervezetet vett fel azon szankciós listájára, amelyek közvetlenül támogatják Oroszország katonai és ipari komplexumát az Ukrajna elleni agressziós háborúban.

Az uniós tagállamok abban is megállapodtak, hogy további öt orosz médium műsorszórási engedélyét függesztik fel az EU-ban. Az érintett televíziós csatornák és online magazinok – az RT Balkan, az Oriental Review, a Tsargrad, a New Eastern Outlook és a Katehon – az EU szerint “közvetlenül Moszkva ellenőrzése alatt állnak és összehangolt propagandatevékenységet folytatnak az EU és a szomszédos országok civil társadalma ellen, súlyosan elferdítve és manipulálva a tényeket“.

Tavaly júniusban az EU betiltotta területén az Oroszországból tengeren szállított nyersolaj és kőolajtermékek vásárlását, importját és átvételét. Ennek megerősítéseképpen az új szankciós csomag megtiltja az uniós kikötőkbe való belépést azon hajók számára, amelyek hajóról hajóra történő áruszállítást végeznek, amennyiben alapos okkal feltételezhető, hogy a rakomány orosz eredetű.

Szankcióink már most is súlyos terhet rónak az orosz gazdaságra és a háborús agresszió finanszírozására. A pénteken elfogadott csomag növeli a nyomást Oroszországra és Putyin háborús gépezetére” – kommentálta Josep Borrell az új csomag elfogadását.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Törökország: A kulturális és turisztikai reneszánsz új fejezete Magyarországon

A Turisztikai Világszervezet adatai szerint Törökország tavaly a világ negyedik leglátogatottabb országa lett 62,2 millió nemzetközi beutazóval. 2025-ben újabb csúcsot várnak, 65 millió turistával és 64 milliárd dollárnyi bevétellel.
Hirdetés

Hírek

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Megkezdődik a Csaj-tó ökológiai állapotának javítása

Természetvédelmi célú fejlesztés indul a Csaj-tónál 530 millió forint támogatással.

Idén szervez „Szakmakóstoló” táborokat pályaválasztóknak a NAK

Ingyenes „Szakmakóstoló” pályaorientációs táborokat szervez országszerte 19 helyszínen az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD

Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját

Júliustól kizárólag e-számlát állít ki az MVM a nem lakossági ügyfeleknek

Július 1-jétől az energiaszolgáltatók és a hálózati elosztó társaságok a lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, függetlenül attól, hogy egyetemes szolgáltatás keretében, vagy versenypiacról vételezve szerzik be az energiát

Országos informatikai probléma van a határátkelőhelyeken

Informatikai rendszerprobléma merült fel csütörtökön 11 óra 15 perctől a közúti határátkelőhelyeken és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit