Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Utazás járvány idején: mire elég az utasbiztosítás?
No menu items!

Utazás járvány idején: mire elég az utasbiztosítás?

Enyhültek a külföldi utazásokkal kapcsolatos korlátozások, de a koronavírus okozta bizonytalanság korántsem múlt el. Ezért fontos, hogy az utazók tudják, utasbiztosításuk milyen védelmet nyújt – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Az utasbiztosításokban szereplő sürgősségi orvosi, illetve kórházi ellátási költségeket – a szerződésben szereplő egyéb járulékos költségekkel együtt – koronavírus-fertőzés esetén ugyanúgy térítik, mint más megbetegedések esetében.

Ugyanakkor nem tartozik a térítés körébe sem a karanténnal kapcsolatban felmerülő többletköltség, sem a fertőzés veszélye miatt visszamondott utazások költsége.

A miattuk lemondott utakat az utazási irodák, a törölt repülőjáratokat az adott légitársaságok kötelesek az utasnak visszatéríteni.

Az utasbiztosításokat nyújtó biztosítók kikötik, hogy a fedezet csak olyan földrajzi területekre terjed ki, amelyek nem szerepelnek a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata által kiadott “Utazásra nem javasolt térségek” listáján.

E folyamatosan frissülő oldalon ugyanakkor szerepelnek “Fokozott biztonsági kockázatok rejtő országok” is, amelyek jelenleg is szerepelnek az utasbiztosítók kínálatában. Koronavírus miatti járványveszély miatt utazásra nem javasolt térségként mindössze Kína Hupej tartománya van a listán feltüntetve.

A biztosítók a kiutazás napján érvényes besorolást tekintik mérvadónak, negatív átsorolás esetén az utasbiztosítás lejártáig továbbra is az eredeti feltételek szerint térítenek.

Az Európai Unióba szervezett külföldi utak esetében teljes védelmet az Európai Egészségbiztosítási Kártya is csak utasbiztosítással kiegészítve képes nyújtani. Az EEK értelemszerűen az egészségügyi ellátással közvetlenül kapcsolódó költségeket fedezi beleértve a koronavírus-betegséget is, ugyanakkor nem fedez kapcsolódó kiadásokat, mint például a betegszállítás költségei, az utastársak és hozzátartozók utazásával kapcsolatos kiadások, a poggyászkár, valamint a külföldön kiemelt jelentőséggel bíró 24 órás telefonos asszisztenciát sem nyújt a bajba került utasnak.

Ha a rászoruló utast magánszolgáltató intézményben látják el, a kártya az ellátásnak csak egy részét fedezi. Emellett számos országban az állami szolgáltatók esetében is önrészt kell fizetni az ellátásért, egyes uniós államokban pedig visszatérítéses rendszer működik, vagyis az ellátás és a gyógyszerek költségeit az ellátásban részesülőnek kell megelőlegeznie – közölte az FBAMSZ.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.