Hirdetés
Kezdőlap Mozaik Üzemanyagárak: lesz drágulás, a dízel ára el is szállhat
No menu items!

Üzemanyagárak: lesz drágulás, a dízel ára el is szállhat

A közeljövőben nem várható az üzemanyagok jelentősebb áremelkedése, de év végére jelentősen elszállhat, megdrágulhat a gázolaj ára. Igaz, biztos prognózissal még a szakértők sem rendelkeznek. Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője szerint elképzelhető, hogy a gázolaj és a benzin között sokkal nagyobb lesz az árkülönbözet a mostaninál.

–  Nem érdektelen, hogy mi történt az olaj árával az elmúlt időszakban, persze az még érdekesebb: mire számíthatunk a következő hónapokban. Mi történt és főleg mi várható Ön szerint?

– December elején volt egy komoly mélypont. Korábbi beszélgetésünkkor érintettük, hogy volt egy nagyon komoly spekuláció, ami az, Irán elleni szankció bevezetése kerül forgott például, láthatóan a kereskedelmi oldal pedig nagyon masszív volt. Ugyanakkor Trump politikája, vagy fogalmazzunk úgy a Trump-i döntés, hogy nyolc országnak mentességet adott a szankciók alól, ezért hozott némi lefelé mozgó spirált. A komoly spekulációs folyamat hatására – talán kimondható, hogy-  történelmi magasságokba emelte a különböző pénzügyi befektetők olajvételi pozícióinak a számát. Az esés, úgy december elejére érte el a mélypontját. Onnan indult egy korrekciós folyamat. Azóta, gyakorlatilag január óta, ismét emelkedő pályára került az olaj ára. Egyébként meg azok, akik akik nagyon ‘megégették magukat’, ismét, építik a pozícióikat. Mindennek az oka többes. Egyfelől az OPEC Plusz betartja az ígéretét, sőt Szaúd-Arábia az ígéretekhez képest jobban vágta most a termelését…

– Az OPEC Plusz? Az mit jelent?

Pletser Tamás

– Az OPEC Plusz gyakorlatilag az OPEC tagállamok, plusz Oroszország által vezetett, nem OPEC termelőknek a közösségét értem alatta. Tehát volt egy OPEC Plusz megállapodás december elején, amit nem csak betartanak a felek, de úgy néz ki, hogy talán még nagyobb mértékben vágják a termelésüket, mint amire számítani lehetett, főleg Szaúd-Arábia oldaláról látható ez az erős elszántság.

Ez az egyik ok ami elkezdte építeni a fölfele emelni az olaj árát. Másfelől pedig rossz hírek jönnek Venezueláról, ahol egyelőre nincs előre lépés, ha lenne is, rövid távon még nem lehet hatása. Venezuela ellen, pár hete az USA szankciókat vezetett be, ami azt jelenti, rövid távon a venezuelai termés tovább fog szakadni. Körülbelül 1,1 millió hordót termeltek januárban, valószínűleg márciusban ez 7-800 ezer hordóra is visszaeshet naponta. Ami nagy kérdés, és ami izgatja a piacot, az a keleti oldal, mégpedig az, hogy lesz-e az USA és Kína között megállapodás. A hét vége híre, hogy elhalasztják a március elsejei határidőt, amit korábban Trump elnök kitűzött. Ez azt jelenti, hogy márciusban is folytatódik  tárgyalás, amit alapvetően pozitívnak tekint a piac, az azt jelent, hogy a mostani feltételrendszer marad továbbá, azt, hogy a keresleti oldal valószínűleg nem fog olyan mértékben gyengülni, mintha a vámokat bevezette volna az USA.

Körülbelül ez a kép látszik jelenleg. Én azt gondolom, egyébként, ha lesz USA-Kína közti kereskedelmi megállapodás, aminek egyébként jó esélyt adok, akkor valószínűleg ez a stabil kereskedő pálya fent fog maradni. Az látszik egyébként, hogy egy hetven dollár fölötti trend esetében az amerikai olajtermelés felfutása még erősebb lesz. Ami szerintem azért az emelkedést valahol megfogja majd. Egy olyan maximum 70-75 dolláros árat látok rövid távon. Most vagyunk 67 dolláron kereken. Tehát, szerintem van még benne ennyi emelkedési szint, de mondjuk drasztikus emelkedést én nem tartok valószínűnek.

– És a dollár árfolyama mennyire befolyásolja mindezt?

– Nyilván van befolyásoló hatása, ami valószínűleg összefügg az USA-Kína közti megállapodással is.

– És a jelenlegi ár mennyiben befolyásolhatja a magyar piaci árakat? Mire számíthatunk?

– Elég gyors megfelelés van. Tehát gyakorlatilag, egy-két napon belül, minden áremelkedés átjön Magyarországra is. Úgyhogy, ez azt jelenti, hogy mintegy öt-tíz forintos emelkedés még simán benne van az árakban. Az még egy fontos tényező, hogy amint közeledünk a második félév felé, vélhetően elkezdenek majd nagyon készletet gyűjteni a szereplők dízelolajból. Aminek az az oka, hogy jön ez a 2020-as szabályozás január elsejétől. A 3,5 millió hordó per napos magas kéntartalmú fűtőolaj fogyasztás a hajózási szektornál átalakul. Egy része a dízel felé mozdul el. Ami azt jelenti, hogy a dízel az árrése a nyersolajhoz képest is növekedni fog. Tehát, ha az egész évet nézzük, én azt várom, hogy év végére a dízel ára el fog szállni.

-Az elszállás mit jelenthet? 10, 20, 30 %-os emelkedést?

– Azt mondanám, hogy a benzin és a dízel közötti árrés, ami most jellemzően 40 forint, 60-70 forintra is simán felmehet. Mondjuk,  a benzin árában egy 10-15 forintos emelkedés valószínűsíthető az év végéig, a dízel ára ezzel szemben,  40-50 forinttal is emelkedhet a mostanihoz képest. Függetlenül attól, hogy hogyan alakul az a bizonyos extra felhalmozás, amiről beszéltem.

– Rövidtávon, maximum pár forintos emelkedésre lehet számítani mind a két üzemanyagtípus árban. A benzinében is, meg dízelében is?

– A dízelben is, igen. Viszont a dízel árában a második félévben, lehet, hogy egy komoly fölfele nyomást tapasztalhatunk az új szabályozás miatt. Nagyon nehéz ennek a hatásait pontosan megbecsülni. Két konferencián is voltam tavaly szeptember, október körül, és az egyiken a brüsszelin, ahol előadást tartottam és ez az iparág egyik legnagyobb konferenciája, szóval az itteni előadásokon is nagyon jól látszódott, hogy eltérőek a becslések. Biztos, hogy nagyobb lesz a kereslet a dízel iránt, de ennek és árfelhajtó hatásának, a dízel elszállásának mértékét pontosan nehéz megbecsülni.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.