Kezdőlap Mozaik Változó adók - cafeteria, lakás áfa, kata határ és mások - részletek
No menu items!

Változó adók – cafeteria, lakás áfa, kata határ és mások – részletek

Az Országgyűlés elfogadta a kormány legfrissebb adócsomagját, amely egyebek mellett 8 millió forintról 12 millió forintra emelte az egyéni vállalkozások alanyi adómentességének értékhatárát, továbbá 2023 végéig meghosszabbította a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alkalmazását azon új lakóingatlanok értékesítésekor, amelyek idén november 1-jén végleges építési engedéllyel rendelkeztek.

A kormány korábban kifejtett álláspontja szerint az alanyi adómentesség értékhatárának emelését a gazdaság növekvő teljesítménye teszi lehetővé és több mint 650 ezer adózónak jelenthet könnyebbséget.

Varga Mihály november elején jelentette be az új lakások kedvezményes áfakulcsának meghosszabbítását, hangsúlyozva, azt az építőipari szakértők kérésére fogalmazták meg.

A kedvezményes adókulcs főszabály szerint jövő év végéig hatályban van, ami azt jelenti, hogy 2019. december 31-ig minden – a törvényi feltételeknek megfelelő – új építésű lakóingatlan – 300 négyzetméternél nem nagyobb egylakásos lakóingatlan, 150 négyzetméternél nem nagyobb többlakásos lakóingatlanban kialakított lakás – értékesítése után a legalacsonyabb mértékű, 5 százalékos áfát számítják fel.

A kedvezményes adómérték a változtatást követően az ingatlan legkésőbb 2023. december 31-én történő értékesítéséig alkalmazható.

A most elfogadott módosítás a fentieken kívül külön fejezetet tartalmaz a jövő év elejétől hatályba lépő kedvezménynek az új szociális hozzájárulási adót és a szakképzési hozzájárulást érintően, amely a közigazgatásból elbocsátott, védett korban lévő személyek elhelyezkedését segíti.

A kedvezmény értelmében a munkáltatók – a minimálbér négyszeresének erejéig – a szociális hozzájárulási adó mértékével megállapított összeggel egyenlő kedvezményt vehetnek igénybe a 60. életévét betöltött, közigazgatásból elbocsátott munkavállalók után.

A Ház emellett kötelező ellenőrzést írt elő az adóhatóságnak a tartósan veszteségesen működő, két egymást követő üzleti évben 60 milliárd forintot meghaladó nettó árbevételt elérő cégeknél, mivel ezekben az esetekben fokozottabban merül fel az adóelkerülés veszélye. A kötelező ellenőrzés ugyanakkor nem vonatkozik a jogelőd nélkül induló vállalkozásokra az első négy üzleti évükben.

A képviselők a bankadó felső kulcsát 0,21 százalékról 0,2 százalékra csökkentették összhangban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötött korábbi megállapodással.

A változtatások lehetővé tették még, hogy a jövőben jellemzően munkabérként adózó cafeteria juttatások értéke ne módosítsa úgy a munkáért járó jövedelem adóalapját, hogy azzal a munkáltató rosszabbul jár.

A magáncélra is használt céges személygépkocsik esetében bevezették az 50 százalékos magánhasználat vélelmét, amelynek igénylésével az érintetteknek nem kell vezetniük a jelentős adminisztrációs terhet jelentő útnyilvántartást.

Az Országgyűlés 7 forintról 3,5 forintra csökkentette a 7,5 tonna össztömeg feletti járművek és buszokra vonatkozó, úgynevezett kereskedelmi gázolaj után visszaigényelhető adó mértékét. Az indoklásban hangsúlyozták, a kormány továbbra is az uniós szabályok alapján adható legmagasabb mértékű kedvezményt biztosítja az érintetteknek.

A képviselők adómentessé tették továbbá a nemzetiségi pedagógusképzésben résztvevőknek, pályázat alapján nyújtott ösztöndíjat.

A Ház 10 millió forintos összegkorlátot határozott meg arra a lakáshitelre, amely után a munkáltatónak nem kell kamatkedvezményből származó jövedelmet megállapítania. Emellett eltörölték a feltételrendszerből a méltányolható lakásigény követelményét.

Az adócsomag kibővítette az adóhatóság hatáskörét is, amely így 2019-től átveszi a törvényszéki végrehajtás feladatait.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

61. Közgazdász-vándorgyűlés: a pénzromlás meg kell fékezni

A 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben történt. Három vélemény.

BÉT – Nagyot estek az OTP részvényei

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1789,86 pontos, 3,12 százalékos csökkenéssel, 55 589,52 ponton zárt csütörtökön.

Korlátozta az üzemanyagok kivitelét az orosz kormány

Az orosz kormány két lehetőséget mérlegelt az üzemanyagárak stabilizálására: az olajtermékek exportjának átmeneti teljes tilalmát a belföldi piac telítése érdekében, illetve azt, hogy tonnánként 250 dollárra emelje olajtermékek exportvámját.

Javult a Pannon homoki élőhelyek ökológiai állapota

Európa több országával ellentétben Magyarország teljes területének csaknem egyharmada természetközeli állapotban maradt fent, amely egy rendkívüli arány és egyben nemzeti kincs is.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Visszavonták az ONEY pénzügyi vállalkozás tevékenységi engedélyét

Az ONEY így nem rendelkezett az ügyfelekkel szembeni követelésekkel, illetve pénzügyi szolgáltatásból eredő egyéb kötelezettséggel az engedély visszavonása és a végelszámolás időpontjában.