Kezdőlap Gazdaság Varga Mihály: a jövő év már a növekedésé lehet Magyarországon
No menu items!

Varga Mihály: a jövő év már a növekedésé lehet Magyarországon

Varga: Németország a legnagyobb tőkebefektető az országban. Kép forrása: Varga Mihály/Facebook

2021 már a gazdasági növekedés éve lehet Magyarországon, ebben az itt működő német vállalkozások is egyetértenek  – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) online fórumán.

A tárcavezető kiemelte, hogy a kamara 900 tagvállalatával az ország legnagyobb bilaterális vállalati szövetsége. Az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy a kamara és tagvállalatai partnerei a magyar kormánynak, és mindent megtesznek a magyar gazdaság újraindulásáért, a munkahelyek megtartásáért – mondta. Természetesnek nevezte, hogy a kilábalást-újraindulást a bizonyítottan jól működő kapcsolatokra építsék, amilyenek a német-magyar kapcsolatok.

A jó együttműködés, a közös munka, a folyamatos egyeztetések eredménye, hogy a kamara tagvállalatai a kormányhoz hasonlóan úgy látják, a jövő év már ismét a gazdasági növekedés éve lehet” – jelentette ki Varga Mihály.

Ismertette: a kamara legfrissebb, októberi felmérése szerint a következő 12 hónapban a tagvállalatok mintegy 63 százaléka számít üzleti helyzetének javulására.

A cégek 50 százaléka pedig úgy ítélte meg, hogy egy éven belül eléri a válság előtti árbevételi szintet. Van bizonytalanság a tervekben – mondta -, mivel nem lehet tudni a vakcina érkezésének idejét; a kisérletek alapján 2021 első felében lesz lehetőség a védőoltások elindítására.

A miniszter kiemelte: Németország hosszú évek óta a legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak, ez nem fog változni a következő években sem. Magyarország teljes külkereskedelmi forgalmának egynegyedét Németországgal bonyolítja, ez a magyar exportban 28 százalékos, az importban 25 százalékos arányt jelent.

“Az itt működő külföldi vállalatok számíthatnak a kormányra”. Kép forrása: Varga Mihály/Facebook

A kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly több mint 4 százalékkal 56 milliárd euróra nőtt. Ezen belül a magyar export 30 milliárd eurót tett ki, ez mintegy 6 százalékos bővülést jelent az előző évhez képest – ismertette. Magyarország kereskedelmi többlete tavaly 33 százalékkal 3,7 millió euróra nőtt. Az idei első nyolc hónapban 11 százalékkal esett vissza a kétoldalú forgalom a járvány miatt.

Varga Mihály változatlan ténynek nevezte, hogy Németország a legnagyobb tőkebefektető az országban. A legutóbbi adatok szerint 2863 német irányítású cég működik Magyarországon, amelyek 220 ezer embert foglalkoztatnak. A kormány ezeknek megfelelően stratégiai partnerként tekint a német vállalkozásokra, a német-magyar kereskedelmi és iparkamarára.

Közlése szerint 51 német cég vesz részt a kormány versenyképesség-növelő támogatási programjában, amelynek révén 24 ezer munkahelyet őriznek meg, és 75 millió euró értékű beruházás készülhet el 35 millió euró állami támogatással.

A magyar gazdaság jövőbeli teljesítményének emelkedéséhez jelentősen hozzájárulnak azok a beruházások, amelyeket a járvány ellenére megkezdtek, illetve folytatnak a német vállalatok – mondta  Varga Mihály.

Példaként említette a BMW debreceni új üzemét, az Audi győri napelem-parkját, a FAKT AG bezenyei feldolgozó-logisztikai központját, az Aldi pécsi szolgáltató-központját, a Schaeffler szombathelyi új üzemét, a Lidl ecseri központját, a Continental veszprémi tesztpályáját, valamint a Güntner-Tata és a Sick kunszigeti fejlesztését.

Az itt működő külföldi vállalatok is számíthatnak a kormányra, amely továbbra sem megszorításokkal, adóemelésekkel kezeli a válságot, hanem a támogatások bővítésével, adócsökkentésekkel, valamint az üzleti környezet javításával – húzta alá.

Kijelentette: számítanak arra, hogy a DUIHK és tagjai továbbra is rész vesznek a kormányzati szakpolitikák kialakításában, és az innovációra alapuló termelés minél szélesebb körű elterjesztésében.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás