Kezdőlap Cégvilág Videoton: a lehetőségekhez kell igazítani a béremelések ütemét
No menu items!

Videoton: a lehetőségekhez kell igazítani a béremelések ütemét

A közelgő globális gazdasági lassulás mellett a termelékenységet messze meghaladó magyarországi béremelkedési ütem versenyképességi hátrányt okozhat – hívta fel a figyelmet Sinkó Ottó a Videoton társ-vezérigazgatója Székesfehérváron, a Videoton Holding Zrt. által szervezett üzleti fórumon.

Sinkó Ottó

A Globális lassulás, kontra bérnövekedés: mi lehet e folyamat vége? című konferencián kifejtette, hogy az újautó-eladások csökkenése, a fejlett európai országok és Kína gazdasági növekedésének visszaesése, valamint a nagy jegybankok lazításra tett utalásai mind-mind a globális gazdasági fellendülés végét jelentik.

Magyarországon 2016-ig a termelékenység növekedési ütemét követte a béremelkedés, azóta a termelékenységet messze meghaladó az ütem, amivel a gazdaság sokat veszíthet a versenyképességéből – mondta, és megjegyezte, hogy az évről évre “tizen százalékokkal növekvő” béremelési mértéket nem lehet sokáig fenntartani.

Sinkó Ottó szerint a lehetőségekhez igazított fenntartható béremelések, a racionális árfolyampolitika, a forinterősödés elkerülése, továbbá a képzések és a munkakultúra fejlesztése lehet a megfelelő válsz a globális lassulásra. A másik lehetőség az, hogy leírják Magyarországot, az üzleti döntésekben nem lesz alternatíva, ami a magyar gazdaság jelentős visszaesését és a bérek csökkentését is elhozhatja – tette hozzá.

Lakatos Péter a Videoton társ-vezérigazgatója is azt hangsúlyozta, hogy a béremelésnek minden szempontból megalapozottnak kell lennie. Európa centrumához kell közelednie Magyarországnak erőteljes elmozdulással a képzés, az innováció és a kutatás-fejlesztés felé.

Cser-Palkovics András polgármester megemlítette, hogy Győr és Székesfehérvár a vidéki gazdaság két motorja, de míg Győr erősen kötődik az Audihoz és az autóiparhoz, addig Székesfehérvár heterogénebb iparral rendelkezik, több ágazat erős képviselői vannak jelen, ami szavai szerint megnyugtató.

Németh Dávid a K&H Bank vezető elemzője egyebek mellett arról beszélt, hogy a 70-80-as évekhez képest a GDP-arányos bérhányad az egész világon markánsan csökken, és bár Magyarországon az elmúlt pár évben gyorsan emelkedtek a bérek, azok szintje még mindig elmarad a fejlett országokétól. Aggasztóbbnak tartotta a bérolló kinyílását, mert a multik jóval több bért adnak, mint a jellemzően hazai tulajdonú kkv-k. Úgy vélte, az érdemi bérfelzárkózáshoz a sok beruházás és ezzel párhuzamosan a jelentős hatékonyság-növelés a kulcs. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

EM: tízezernél több elektromos gépkocsival zöldíthetik flottáikat a hazai cégek

Az eddigi kérelmekben 10030 gépkocsira érkezett be támogatási igény. A legkeresettebb márka több mint kétezer darabbal a BYD, a legnépszerűbb típus a Tesla Model Y. Több mint 5700 gépkocsira már ki is fizettek összesen 22 milliárd forintot.
Hirdetés

Hírek

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...