Kezdőlap Hírek Zalaegerszeg. Kínai tőkéből újul meg a Hotel Balaton
No menu items!

Zalaegerszeg. Kínai tőkéből újul meg a Hotel Balaton

Kínai befektetők vásárolták meg és alakítják négycsillagos szállodává a zalaegerszegi egykori Hotel Balatont. Az egymilliárd forintos beruházás várhatóan őszre készül el.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere az építkezésen tartott bejáráson felidézte, hogy a belvárosban található szálloda 1981-ben nyitotta meg a kapuit, 2000-ben konferenciateremmel, 2004-ben pedig egy keleties hangulatú wellness-részleggel bővült. A mindvégig magánkézben lévő komplexumot tulajdonló cégcsoport gondjai miatt a hotel 2010-ben egy bankhoz került, azóta zárva van.

2017-ben egy kínai család vásárolta meg az épületet, amelyet őszre négycsillagos hotellé alakítanak át – jelezte a polgármester a befektetők képviselőinek jelenlétében.

Hozzátette, hogy az egymilliárd forintos, teljesen magántőkéből megvalósuló beruházásra nagy az igény Zalaegerszegen az épülő járműipari tesztpálya és más befektetések miatt is. A 64 szobás, Willis Hotel néven megnyíló szállodában a wellness-központ mellett konferenciaterem is lesz.

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője, a tesztpálya miniszteri biztosa arról beszélt hogy a turizmuson belül a rendezvényturizmus egyre fontosabb szerepet játszik. Zalaegerszeg esetében, a most zajló beruházások miatt különösen fontos, hogy legyen alkalmas hely több száz fős konferenciák rendezésére, amit ez a magánberuházás is lehetővé tesz majd.

Czigány István, a tervező Zala Art Építész Iroda ügyvezetője a bejáráson elmondta: az eredeti tervek készítőjével újragondolták az épületet, de magához az alaprajzhoz nem nyúltak hozzá. A zalaegerszegi belváros “záróelemének” tekinthető hotel egykori erkélyeit beépítették, teljes belső és külső korszerűsítést végeznek, hogy a mai igényeknek mindenben megfelelő szállodaépületet alakítsanak ki. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Iskolába e-rollerrel? 5 fontos tipp Bécstől a biztonságos közlekedéshez

Ahogy egyre több gyerek választja az elektromos rollert az iskolába menet, úgy válik egyre fontosabbá a biztonságos közlekedésre való felkészülés is.

Bank360: Nem elég az átlagbér a lakástámogatások kimaxolásához

A szeptemberben induló Otthon Start lakáshitellel akár 150 millió forintos ingatlant is vásárolhatnak vagy építhetnek az igénylők. Egy ekkora értékű ingatlanhoz azonban a minimum önerővel számolva már piaci lakáshitel felvételére is szükség van, és a törlesztőrészlet is kifejezetten magas lesz.

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.

A Shell továbbra is a világ legértékesebb olaj- és gázmárkája

A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és gázmárkáinak listáján, annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 10 százalékkal, 45,4 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance elemző cég jelentésében.
Hirdetés

Hírek

A Széchenyi Kártya Programban a támogatások összege elérte a 100 milliárd forintot

A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez, ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent. A kormány intézkedéseinek hatására a Széchenyi Kártyához kapcsolódó kezelési költség, kamat- és díjtámogatások kifizetéseinek összege idén elérte a 100 milliárd forintot.

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.

Az államalapítás és az új kenyér a magyarság megmaradásának jelképe

A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott kitüntetési ünnepségen, hétfőn, a Pesti Vigadóban.
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.