Hirdetés
Kezdőlap Hírek Mobil világkongresszus - ITM: öt magyar vállalkozás a barcelonai startup kiállításon
No menu items!

Mobil világkongresszus – ITM: öt magyar vállalkozás a barcelonai startup kiállításon

Öt magyar vállalkozás  képviseli Magyarországot a barcelonai Mobil világkongresszus (MWC 2019) kísérőrendezvényén, a 4YFN startup kiállításon – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára hétfőn Barcelonában, a magyar stand megnyitóján.

Solymár Károly infokommunikációért felelős helyettes államtitkár hozzátette: mindez azért kiemelkedő jelentőségű, mivel csak ezen a kiállításon mintegy 20 ezer ember vesz részt, az MWC látogatóinak száma pedig meghaladja a százezret. Az öt startup Barcelonában az egész világnak megmutathatja fejlesztését, amelyből később konkrét, értékesíthető termék lehet. Minden lehetőség adott, hogy találkozzanak későbbi befektetőikkel, vagy akár vásárlóikkal.

Hozzáfűzte, hogy Magyarországnak minden lehetőséget meg kell ragadnia ahhoz, hogy megmutassa, valóban a legjobbak között van az infokommunikációs technológia (IKT) területen, a startup cégekkel is.

Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) kuratóriumi elnöke elmondta: a szervezet 8. Be Smart versenyének nyertesei, a Mindtech, az Enduraid, a Beachegg, a TMRW Life és a Parkl első alkalommal, önálló magyar standon jelennek meg Európa második legnagyobb startup fesztiválján. A BVK 2015 óta immár a 33. fővárosi startup delegációt mutatja be külföldön Budapest városdiplomáciai kapcsolatrendszerét felhasználva.

A barcelonai megjelenést Magyarország Barcelonai Főkonzulátusával együttműködésben, Budapest Főváros és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával valósítja meg – ismertette.

Felidézte: Budapest tavaly elnyerte az unióban megszerezhető legrangosabb elismerést, a Startup Europe díjat, és a magyar főváros az utóbbi időben minden, üzleti innovációval és technológiával foglalkozó városértékelő listán előkelő helyen szerepel. Egy friss brit elemzés szerint Budapest Európában a legjobb város a startup vállalkozások indításához.

György László elsőbeosztott, Magyarország Barcelonai Főkonzulátusának képviseletében a stand ünnepélyes megnyitóján azt emelte ki, hogy a magyar vállalkozások egyre versenyképesebbek a nemzetközi piacokon a színvonalas oktatásnak és a folyamatos innovációnak köszönhetően. A 4YFN kiállítás magyar standja lehetőséget ad a kiemelkedő startupok fejlesztéseinek, ötleteinek bemutatására, és támogatja további fejlődésüket – hangsúlyozta.

Szalai Piroska tájékoztatása szerint az öt magyar startup közül a Beachegg egy strandbiztonsági eszköz, az Enduraid pedig a sportolók erőforrás-visszapótlását segítő alkalmazás. A Parkl az e-mobilitás és a digitális parkolásban fejleszt, a TMRW Life okos szállodai szolgáltatásokat, szállodaüzemeltető rendszereket dolgoz ki.

A Mindtech az agy-számítógép kapcsolaton alapuló mobilalkalmazás, amely az orvosokat és a fejlesztő pedagógusokat segíti az autizmus és a figyelemzavar jobb megértésében.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.