Kezdőlap Tőzsde BÉT - Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés

Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön, a nemzetközi piacok is felfelé mozognak – közölte az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.

Varga Zoltán elmondta: szerdán új történelmi rekordot ért el a hazai részvényindex, az OTP átlépte a 19 ezer forintos szintet is. A szakértő jelezte, hogy az OTP árfolyamában a 19 ezer forintos szint már rövid távú támaszt jelent.

A Richter grafikonján 8800 forintnál húzódik a következő fontosabb ellenállási szint, míg 8600 forintnál támasz található. A Mol árfolyamában negatív korrekció történt szerdán, 2650 forintnál van támasz, 2750 forint közelében pedig rövid távú ellenállás. A Magyar Telekom esetében nincs változás, továbbra is a 420-430 forintos szintek között mozoghat a papír.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 85,30 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel új történelmi csúcson, 54 733,73 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest, az OTP árfolyama új rekordod ért el.

A Mol árfolyama 46 forinttal, 1,68 százalékkal 2694 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 215 forintos, 1,14 százalékos emelkedéssel 19 070 forinton zártak, forgalmuk 5,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 425 forint maradt, forgalma 167,9 millió forintot ért el.

A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,46 százalékkal 8660 forintra emelkedett, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Az agrárszakképzésben is kulcsfontosságú az innováció

A most átadott eszközök – köztük egy modern mezőgazdasági vontató, egy kisbusz, valamint a pék- és cukrász tanműhely – jelentős mértékben hozzájárulnak az intézmény gyakorlatorientált képzésének megerősítéséhez

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.
Hirdetés

Hírek

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.