Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság KSH: a nettó átlagkereset 283 ezer forint volt augusztusban
No menu items!

KSH: a nettó átlagkereset 283 ezer forint volt augusztusban

Augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 426 500, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 283 600 forint volt, egyaránt 8,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 436 700 forint volt a bruttó átlagkereset, 8,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A bruttó kereset mediánértéke 348 100 forint volt, 8,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A keresetek emelkedése 1,0 százalékponttal gyorsult az előző hónaphoz képest. A 4,9 százalékos augusztusi inflációval számolva az augusztusi reálkeresetek 3,8 százalékkal voltak magasabbak, az egy évvel korábbiaknál, a júliusi 3,2 százalékos emelkedés után.

A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 8,7 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához viszonyítva és 292 300 forintot ért el.

A bruttó keresetek a vállalkozások körében 7,2 százalékkal emelkedtek, a költségvetésben – az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseivel összefüggésben – 10,7 százalékkal nőttek. A nonprofit szektorban egy hónap alatt 35 ezer forinttal emelkedett a bruttó átlagkereset és a júliusi 7,0 százalékosról 18,6 százalékosra ugrott a növekedés üteme, amihez a KSH magyarázata szerint hozzájárult, hogy augusztus elejétől számos oktatási intézmény a költségvetési szektorból ebbe a szektorba sorolódott át a fenntartójának változása miatt.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 407 800 forintra becsülhető, 8,4 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

A 8,9 százalékos átlagos keresetnövekedéshez képest a feldolgozóiparban 6,8 százalékos, az építőiparban 8,8 százalékos növekedést mért a KSH. A kereskedelemben 8,1 százalékkal, a szállítás, raktározás területén 4,6 százalékkal, a szálláshelyszolgáltatás, vendéglátásban 7,1 százalékkal volt magasabb az átlagkereset a tavaly augusztusinál.

A költségvetési szektorban az egészségügyi dolgozók bérének 36,6 százalékos emelkedése húzta fel az átlagot, az oktatásban 6,8, a szociális ellátás területén 8,2 százalékkal emelkedett az átlagkereset.

A teljes munkaidőben alkalmazottak létszáma a közfoglalkozatottak nélkül számolva 187 ezerrel, 7,3 százalékkal nőtt tavaly augusztus óta.

Nagyításért KLIKK a grafikonra

Január-augusztusban a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 8,4 százalékkal emelkedett, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 8,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A vállalkozásoknál 441 300, a költségvetésben 403 300, forintot ért el bruttó átlagkereset, ami 7,8, illetve  9,6,  százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás