A piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamaton az amerikai központi bank szerepét betöltő Federal Reserve. A piacok márciusra várják az idei első kamatemelést.
A Fed monetáris döntéshozó testülete, a FOMC azonban megerősítette, hogy az erősödő inflációs nyomásra való tekintettel “hamarosan” szükségessé válik az irányadó kamatsáv megemelése.
A testület egyúttal bejelentette, hogy az eszközvásárlási keretösszeg további csökkentésével folytatják a már megkezdett mennyiségi monetáris szigorítást. A nettó eszközvásárlásokat március elejére tervezik befejezni.
Február végétől pedig havi 20 milliárd dolláros tételben megkezdik kincstárjegy-portfóliójuk növelését, a jelzálogfedezetű befektetési eszközökből pedig havi 10 milliárd dollárral.
A bejelentés alapján a piacok márciusban várnak 25 bázispontos kamatemelést a Fed-től, ami az irányadó kamat jelenlegi 0-0,25 sávját 0,25-0,50 százalékra emelné.
A Fed döntésének bejelentését követően a dollár erősödött, a dollárindex 96,2 pont felett három heti csúcsra emelkedett.