Kezdőlap Múzsa Sándor Szofi: minden szó, minden dallam számít
No menu items!

Sándor Szofi: minden szó, minden dallam számít

21 Gramm című számával már 17 évesen repülőrajtot vett Sándor Szofi zenei karrierje. A fiatal szerző-előadó első dala rögtön bekerült az MTVA év dalát kereső dalválasztóba, A Dal 2022 legjobb 40 dala közé, majd a második elődöntőt megnyerve, 21 Gramm című saját szerzeménye nagy nyilvánosság előtt sikerig repítette a fiatal tehetséget.

Már egészen kisgyerekkorom óta vonzott a zene világa: ha volt rá lehetőség, azonnal felugrottam a színpadra, és előadtam, énekeltem. Ez az egész nagyjából 14 éves korom körül vált komolyabbá, amikor életem első magánénekórája után megéreztem, hogy van tehetségem az énekléshez, ami a kellemes időtöltésnél messze többet jelent számomra”- beszél a kezdetekről Sándor Szofi.

Akinek karrierjében a második nagy fordulópont az volt, amikor már nemcsak mások dalait énekelte, hanem saját gondolatait dalszerzőként és szövegíróként is papírra vetette. Olyan fiatalon indult el a saját útján, hogy hivatalosan, tavaly beadott dalaival kiskorú dalszerzőként és dalszövegíróként tartják nyilván az Artisjus – Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesületnél.

Számomra a dalok megírása magától értetődően jön, mert az ember egyszerűen tudja, érzi mikor kell leülni komponálni. Mire minden megérik bennem a dalszerzéshez, már összegyűlt annyi érzelem, annyi történés, hogy abból már tudom, mit szeretnék megeleveníteni és dal formájában a nagyközönség elé tárni” – magyarázza a fiatal tehetség.

Aki azt mondja, nála mindig egyszerre szokott a szöveg és a dallam megszületni. Ezt követően már gyakran hosszabb időt vesz igénybe az adott szám tökéletesre csiszolása.

Az igazán jó dal gyorsan kiéleződik. Ha viszont valami nagyon döcögősen indul, nem sajnálom az időt arra, hogy olyanná formáljam, amilyennek igazán szeretném hallani. Mert az én számomra minden szónak, minden dallamnak jelentősége van. A tökéletességre való törekvés vezetett oda, hogy miközben gyerekkoromban évekig tanultam zongorázni, most a gimnázium mellett zeneiskolába is járok. Azért, mert miközben a dalszerzés számomra ösztönösen jön, a profizmust megcélozva szeretnék még többet megismerni a zene világából.

Miközben számai, és különösen az átütő sikert hozó, drámai témát, a Covid-időszak világát feldolgozó 21 Gramm című dala melankolikus hangvételű, Sándor Szofi a popzene műfaját érzi a magáénak.

Folyamatosan szeretném magam előtt tágítani a horizontot, miközben mindig az vezérel, hogy ne adjam fel az egyéniségemet. Az a Sándor Szofi maradjak, aki nyitott szemmel és szívvel járva úgy lesz egyre érettebb, hogy közben megőrzi önmagát.

Az önazonosság megőrzéséhez vezető első nagy kihívás el is érkezett a 21 Grammhoz kapcsolódó siker formájában, hiszen A Dal 2022-ben már sztárzenészekkel muzsikálhatott együtt, miközben a szakma legnagyobbjai közé tartozó előadókból álló zsűri és a nagyközönség is pozitív üzenetekkel díjazta a produkciót.

Hatalmas zenészek játszottak velem. Olyanok, mint például Madi, a gitáros, dalszerző. Olyan fantasztikus dolgokat élhettem át, olyan szeretetet kaptam a zsűritől, a versenytársaktól és a közönségtől egyaránt, amire örökké jóleső érzéssel fogok gondolni. Óriási megtiszteltetés és nyomás is volt akkora zenész óriásokkal versenyezni A Dal-ban, mint Oláh Ibolya vagy Roy. Ennek a sikernek köszönhető az is, hogy minden csatornán – a Youtube mellett a Spotify-on is – megjelent a régóta várt első dalom, ami mindennek a kezdetét jelenti számomra. Mert miközben a hétköznapjaim ugyanazok maradtak, folyamatosan boldogsággal tölt el és a rosszabb napokon is erőt ad az a szeretet és biztatás, ami a közönség részéről a mai napig árad felém. Ösztönzést adva ahhoz, hogy újabb dalokat írjak, végre a színpadról is élőben találkozhassak azokkal, aki szeretik a zenémet” – mondta zárszóként Sándor Szofi.

Érsek M. Zoltán

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A Turkish Airlines megállapodást kötött a Dubai Islamic Bankkal egy Airbus A350 finanszírozásáról 

A világ legtöbb országába repülő légitársaságaként ismert Turkish Airlines sikeresen hajtott végre egy innovatív finanszírozási tranzakciót egy Airbus A350 típusú repülőgép beszerzésére.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban
Hirdetés

Hírek

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Nemek közti jövedelemkülönbség: egy félszobával kevesebb jut a nőknek lakásvásárlásnál

A magyar nők kevesebb hitelt képesek felvenni, mint férfi társaik, ami a lakásvásárlásnál is jelentős hátrány lehet, hiszen kevesebb hitelből csak kisebb vagy rosszabb állapotban lévő lakást tudnak venni

Európában szabad a koncert csók, de így sem mindentől véd meg a GDPR

A Coldplay bostoni koncertjén történt csókkamerás botrány az utóbbi napok egyik legtöbbet emlegetett témája nemcsak a különböző médiafelületeken, hanem az adatvédelmi szakmában is.

Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban

Ez a Díjnet Zrt. nem az a Díjnet Zrt. ! Adathalász leveleket küldenek csalók

Az ügyfelektől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...