Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Varga Mihály: gazdasági lassulás felé tart a világ és benne Magyarország
No menu items!

Varga Mihály: gazdasági lassulás felé tart a világ és benne Magyarország

Varga Mihály. Fotó: MTI/Veres Nándor

Hogy valóban recesszió lesz-e vagy egy nagyon erős lassulás, azt most nem lehet tudni, de ma nincs olyan elemzés, amely a helyzet radikális javulásával számolna – jelentette ki a pénzügyminiszter Tusnádfürdőn.

Varga Mihály a Vihar előtt, vihar után? – Infláció, energiaár, recesszió című panelbeszélgetésen hangsúlyozta: az Európai Uniót lényegében saját szankciói gyengítik, a kérdés az, hogy túl tudja-e élni az Oroszország ellen bevezetett büntetőintézkedéseket. Európának egyelőre szüksége van az orosz energiára, az átállás pedig hosszú időbe telik és források kellenének hozzá.

A meghozott szankciók nem működnek, ráadásul ebben az ügyben nemzetközi együttműködés sincs, és nagy gondot okoz az uniónak az euró és a dollár árfolyamának változása. Ebben a tekintetben Európa “mélyen a vesztesek között van” – fogalmazott, hozzátéve, a szankciós politika Európának egyelőre nagyobb gondot okoz, mint annak, aki ellen azt bevezették.

A pénzügyminiszter megerősítette: a magyar kormány ragaszkodik a békéhez és a biztonsághoz, arra törekszik, hogy a rendelkezésére álló forrásokat az eddig elért társadalmi-gazdasági eredmények megőrzésére fordítsa.

Kifejtette, az infláció növekedése, az energia- és az élelmiszerárak emelkedése, a kamatemelés és az emiatt megdrágult hitelek jól mutatják, hogy gazdasági lassulás felé tart a világ és benne Magyarország.

A jelenlegi a helyzetben ragaszkodni kell az alapértékekhez és a biztonsághoz – ismételte meg Varga Mihály, utóbbival kapcsolatban megjegyezve, ezt szolgálja a napokban elfogadott jövő évi költségvetés, amelyben a honvédelmi és a rezsivédelmi alap az ország biztonságát és stabilitását szolgálja.

Előbbi bevezetésével megpróbálják fenntartani a háztartások számára a jelenleginél kedvezőbb energiaárakat, valamint kiegyensúlyozni az orosz háború és a migráció miatt tapasztalható biztonsági kockázatokat – tette hozzá.

Mérsékelni kell ezeket a veszélyeket és tartalékot kell képezni, ennek jegyében a magyar kormány jövőre csökkenteni kívánja az adósság mértékét, valamint továbbra is prioritás marad az energiatározók feltöltése – mutatott rá a pénzügyminiszter.

Emlékeztetett, a válságra először az amerikai központi jegybank lépett a leggyorsabban, amely hajlandó a recessziót vállalni azért, hogy az infláció eltűnjön a gazdaságból, ez a stratégia viszont kevésbé számol a munkanélküliségi, a megélhetési és a szociális problémákkal.

Ez recesszió felé nyomja a világ gazdaságát, ebből a szempontból a mostani helyzet csak szélcsend ahhoz képest, ami a gazdaságokban következni fog – közölte Varga Mihály.

Az infláció megfékezését a magyar kormány árstoppal igyekezett megfékezni, de hosszú távon ez nem tartható fent, ezzel az intézkedéssel a nehezebb gazdasági környezethez való felkészülésre és az átállásra ad lehetőséget a hazai vállalkozásoknak – tette hozzá.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.