Kezdőlap Pénzvilág MNB: csak szigorú törvényi keretek közt változtathatják a számladíjakat a bankok

MNB: csak szigorú törvényi keretek közt változtathatják a számladíjakat a bankok

A kép illusztráció. Forrás: Bigstock

Az MNB kiemelt figyelmet fordít a hitelintézetek számladíj-módosításaira, és jogsértés esetén azonnal intézkedik – figyelmeztetett a Magyart Nemzeti Bank azzal összefüggésben, hogy január végéig valamennyi lakossági folyószámlával rendelkező ügyfelet tájékoztatja bankja a tavalyi bankszámla- és kártyaköltségeiről.

A jegybank az ügyféltudatosságot erősítő kampányt is indított a bankszámlákkal kapcsolatos takarékoskodási lehetőségek, illetve az egyszerűsített bank(számla)váltás bemutatására.

Kifejtették, január 31-ig valamennyi hazai banki folyószámlával rendelkező lakossági ügyfél megkapja egyéni, éves díjkimutatását bankjától. A  jogszabály alapján minden banknál azonos formátumú díjkimutatás a számlavezetési díj mellett külön-külön sorokban összegezi a különböző fizetések (pl. utalások, beszedések), bankkártyás műveletek, folyószámlahitel (ha van) és egyéb szolgáltatások összesített terheit is. Bemutatja, hogy az ügyfél hány tranzakciót végzett, mennyi volt ezek egységnyi díja, illetve, hogy ezek közül mennyi műveletért kellett ténylegesen fizetni.

A kapott díjkimutatás alapján az ügyfelek más hitelintézetekéivel is összehasonlíthatják saját számlaszolgáltatásaik költségeit. Ebben segít a Magyar Nemzeti Bank (MNB) megújult ingyenes Bankszámlaválasztó programja is, amelyik az adott fogyasztó tényleges számlahasználati szokásai alapján a havi és az éves becsült költséget is kiszámítja.

A hitelintézetek kizárólag szigorú jogszabályi feltételek betartásával módosíthatják a bankszámla- vagy kártyaköltségeiket. Erre csak olyan ok, egyértelműen meghatározott körülmény alapján kerülhet sor, amelyik az ügyféllel kötött számlaszerződéskor a bank általános szerződési feltételeiben/üzletszabályzatában már szerepelt.

A költségek változásáról az ügyfeleket legalább 2 hónappal korábban tájékoztatni kell, megnevezve az oklistában szereplő, az emelést megalapozó indokot. Új díjat ennek nem lehet bevezetni és nem szabad megváltoztatni a meglévő díj számítási módját sem – hangsúlyozza az MNB.

A bankoknak az ügyfeleket arról is értesíteniük kell, hogy ha a költségemelést nem fogadják el, ingyenesen megszüntethetik számla- és egyéb kiegészítő szerződéseiket. A módosítás csak lehetőség: a korábbi években számos bank nem hárította át az infláció okozta költségváltozásokat ügyfeleire – hívták fel a figyelmet.

Az MNB a tavaszi átárazási időszakban kiemelten figyeli a hitelintézetek költségmódosításait. Ha jogsértést – például az oklistában nem szereplő indokkal vagy a számítási mód megváltoztatásával járó díjemelést, az ügyfelek hiányos tájékoztatását, vagy annak elmaradását – tapasztalná, intézkedést hoz az ügyfelek érdekeinek védelmére.

Az MNB kiemelte: a jegybank Ön tudja, mennyi az annyi? – Spóroljon a bankszámláján! címmel pénzügyi fogyasztóvédelmi edukációs kampányt is indított az ügyfelek tudatos számlahasználatának támogatására. Honlapján, kisfilmjében és szóróanyagaiban mutatja be, hogy tudatos számlaválasztással, a számlaterhek rendszeres időközönkénti áttekintésével és a fölösleges, az ügyfél által nem használt szolgáltatások megszüntetésével akár évi több tízezer forint takarítható meg.

Az MNB arra is felhívta a figyelmet, hogy ha az ügyfél jelenlegi bankszámlájához képest kedvezőbb számlaterméket talál egy másik piaci szereplőnél, kezdeményezheti az egyszerűsített bankváltást. Ennek során mindössze új bankjánál kell megadnia korábbi bankszámlaadatait, és az új számlavezető gondoskodik beszedési megbízásainak, egyéb szolgáltatásainak áthozataláról, mégpedig legfeljebb 13 munkanap alatt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása

Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség-, gyümölcs árusítása, de ha valaki üzletszerűen értékesíti terményeit, akkor azt őstermelőként vagy egyéni vállalkozóként érdemes végeznie - hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.
Hirdetés

Hírek

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.