Kezdőlap Hírek Percenként 5 milliárd forintba kerül a hirdetés az egyik legnépszerűbb sportág csúcseseményén
No menu items!

Percenként 5 milliárd forintba kerül a hirdetés az egyik legnépszerűbb sportág csúcseseményén

Az 57. Super Bowlt az arizonai Glendale-ben található a State Farm Stadiumben rendezik. Fotó: Bigstock

Az amerikai foci döntőjét, vagyis a Super Bowlt élőben közvetítő Fox vasárnapi reklámszpotjai egytől egyig elkeltek, ami rekordösszegű reklámbevételt jelent. Ezt azután közölte a társaság, hogy kiadta a második pénzügyi negyedévről szóló jelentését, amely szerint nagyot nőtt az eredménye, elsősorban a sportesemények közben futó hirdetések miatt.

A jelentésből kiderül, hogy a Fox második pénzügyi negyedéves bevételei 4%-kal 4,61 milliárd dollárra nőttek az előző év azonos időszakához képest, és ez nagyrészt a katari labdarúgó-világbajnokságnak és az NFL vasárnapi rájátszás-mérkőzéseinek köszönhető. A vállalat részvényei szerdán mintegy 5%-kal emelkedtek – írja a CNBC.

A vállalat közölte, hogy a negyedév során a reklámbevételei 4%-kal nőttek, amit ugyancsak az olyan élő eseményeknek tulajdonít, mint a katari világbajnokság, amelyet november és december folyamán sugároztak. A reklámbevételeket a félidős választások miatti politikai hirdetések, valamint a Fox ingyenes, reklámokkal támogatott streamingje, a Tubi is fellendítette.

Mindemellett az NFL és az egyetemi futballmeccsek is segítettek a nézettség és a reklámbevételek növelésében a Fox vezetői szerint.

Lachlan Murdoch, a Fox vezérigazgatója elmondta: a vállalat nem tapasztalta azt a gyenge reklámpiacot, amelyre versenytársai az elmúlt hónapokban panaszkodtak. Ehelyett – mint mondta – úgy látják, hogy bár a piac “képlékeny és a pénz későn érkezik“, a Fox még mindig teljesíti a bevételi célokat, és ezt az élő sporteseményeknek, valamint a hírportfóliójuknak tulajdonítják.

Hétmillió dollár fél percért

A vállalat műsorszóró hálózata vasárnap közvetíti a Super Bowlt, amely köztudottan kiemelt esemény a hirdetők számára. Murdoch szerint ez rekordot hoz majd a cég számára, mintegy 600 millió dolláros bruttó reklámbevétellel.

A Super Bowl-reklámok pénzei későn érkeztek meg, ezért volt néhány kellemetlen pillanatunk” – mondta Murdoch. “De ez a Super Bowl rekord lesz számunkra a teljes bevétel és az egyes reklámszpotok bevételei tekintetében is” – tette hozzá.

A Fox közölte, hogy a Super Bowl reklámszpotjai egytől egyig elkeltek, a csúcsárak több mint 7 millió dollárra (mintegy 2,5 milliárd forint) rúgnak a 30 másodperces szpotokért.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.

Shell továbbra is a világ legértékesebb olaj- és gázmárkája

A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és gázmárkáinak listáján, annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 10 százalékkal, 45,4 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance elemző cég jelentésében.

Széchenyi Kártya Programban a támogatások összege elérte a 100 milliárd forintot

A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez, ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent. A kormány intézkedéseinek hatására a Széchenyi Kártyához kapcsolódó kezelési költség, kamat- és díjtámogatások kifizetéseinek összege idén elérte a 100 milliárd forintot.

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.
Hirdetés

Hírek

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.

Az államalapítás és az új kenyér a magyarság megmaradásának jelképe

A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott kitüntetési ünnepségen, hétfőn, a Pesti Vigadóban.

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.