Kezdőlap Gazdaság Lízingszövetség: a finanszírozott összeg nőtt, a szerződések száma csökkent
No menu items!

Lízingszövetség: a finanszírozott összeg nőtt, a szerződések száma csökkent

A magyar lízingpiacon a finanszírozott összeg 859 milliárd forintot tett ki 2022-ben, ami 18 százalékos bővülés az egy évvel korábbihoz képest, a szerződések száma ugyanakkor 14 százalékkal csökkent – ismertette a Magyar Lízingszövetség elnökségi tagja a szervezet sajtótájékoztatóján.

Nyikos Katalin kifejtette: a finanszírozott összeg növekedésében komoly szerepet játszott az áremelkedések mértéke, míg a szerződött darabszám csökkenése elsősorban a piaci környezet bizonytalanságával, az eszközök drágulásával és az ellátási láncok akadozásával magyarázható.

Nyikos Katalin

A lízingszolgáltatók elsődleges ügyfélköre továbbra is a kis- és középvállalati szektor (kkv), ide tartozik a lízingügyfelek 64 százaléka, míg a nagyvállalatok 19 százalékot, a lakossági ügyfelek pedig 8 százalékot képviselnek – tájékoztatott.

A szövetség elnökségi tagja arra is felhívta a figyelmet, hogy a 2022-es adatok alakulását jelentősen befolyásolta egy nagyobb ingatlanlízing-tranzakció, ami nélkül a finanszírozott összeg növekedése 12 százalék lett volna, a kkv-k aránya pedig 72 százalék lenne a lízingügyfelek között.

Nyikos Katalin elmondta: a szerződések számánál a flottafinanszírozáson kívüli autók esetében volt a legnagyobb a visszaesés, a 2022-es adat 23 százalékos csökkenés 2021-hez, és 42 százalékos csökkenés 2019-hez képest. Ennek hátterében a járművek árának növekedése mellett a szállítási problémák miatt állandósult hiány áll – mutatott rá.

Ezen a piacon a lakossági vásárlásokat szinte teljesen átvette a kkv-szektor, amelynek részesedése a 2019-ben mért 13,6 százalékról 61,5 százalékra emelkedett. A nagyvállalati szektor piaci részesedése szintén nőtt, tavaly elérte a 15,7 százalékot. A lakosság 8782 darabos gépjármű-beszerzése ugyanakkor már csak 22 százalékot tesz ki, szemben a 2019. évi 43,6 százalékos részesedéssel – ismertette.

Az adatok szerint a nagy haszongépjárművek piaca a 2019-et követő visszaesést még nem tudta behozni, de az elmúlt két évben már nőtt. A teljes hazai piacot tekintve ebben a szegmensben az egyik legmagasabb a lízing elterjedtsége, csaknem 80 százalékot ér el. A finanszírozott eszközök 85 százaléka új, és elsősorban pénzügyi lízing szolgáltatásokat vesznek igénybe az ügyfelek.

Az állami támogatott finanszírozások összege 203,2 milliárd forint volt tavaly, a szerződött darabszám pedig csaknem 13 900. A támogatott konstrukciók a teljes lízingpiac 24 százalékát tették ki.

Kőszegi László

Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára elmondta: a lízingpiac szereplői 2023-ra a finanszírozott összeg stagnálására, esetleg kisebb növekedésére, valamint a szerződések számának stagnálására számítanak.

A nemzetközi trendeket ismertetve a főtitkár jelezte, hogy európai átlagban szintén a kkv-szektor a vezető az ügyfelek között, ugyanakkor a magyarnál jóval magasabb, 29 százalékos a lakossági szektor aránya.

Tavaly az európai lízingpiac minden kategóriában képes volt növekedésre. A regionális piacokat tekintve Kelet-Közép Európa érte el a legjobb eredményt kétszámjegyű növekedéssel, elsősorban az ingatlan- és termelőeszköz-szegmensek eredménye miatt – közölte Kőszegi László.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét visszavonta.

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.
Hirdetés

Hírek

A jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét visszavonta.

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.

Mennyit kereshetnek a diákmunkások?

Az idei nyári szezonban a diákmunkások órabére átlagosan bruttó 2000 forint körül alakul, de a legjobban fizető pozíciókban 3000 forintot meghaladó órabér is elérhető a Mind-Diák Szövetkezet friss adatai szerint.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,