Hirdetés
Kezdőlap Hírek Körhintacsalással tüntettek el milliárdokat, húsz évet is kaphatnak
No menu items!

Körhintacsalással tüntettek el milliárdokat, húsz évet is kaphatnak

Az unióból beszerzett prémium kategóriás mobilokkal üzletelt az a bűnszervezet, amelyre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói csaptak le a közelmúltban: a nyomozók húsz embert állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és hamis magánokirat-felhasználás megalapozott gyanúja miatt.

A NAV azt közölte, hogy a bűnszervezet úgynevezett körhintacsalással több mint 3 milliárd forint áfát tüntetett el.

A láncértékesítésben részt vevő uniós és belföldi partnercégek élére stróman ügyvezetőket ültetek; a termékbeszerzések és értékesítések valójában színlelt gazdasági események voltak, a bűnszervezet vezetőjének “kezei” közül sem a pénz, sem a telefonok nem kerültek ki.

A NAV nyomozói, bevetési járőrök és IT-egységek, illetve pénzkereső kutya segítségével csaptak le a bűnbandára.

Az okozott kár biztosítására nagy összegű készpénzt, 259 befektetési arany- és ezüstérmét foglaltak le, valamint bankszámlákat, ingatlanokat és gépjárműveket zároltak több mint 4 milliárd forint értékben.

Az egyik helyszínen egy illegálisan tartott lőfegyver is előkerült, ebben az ügyben a rendőrség intézkedett – tették hozzá.

A kihallgatott húsz ember közül tízet őrizetbe vettek, az illetékes bíróság pedig elrendelte letartóztatásukat.

Ha bűnösségük bebizonyosodik, akár húsz évet is kaphatnak – áll a közleményben.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...