Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Lantos Csaba elárulta, mikor lehet hazánknak sorozatgyártott atomreaktora
No menu items!

Lantos Csaba elárulta, mikor lehet hazánknak sorozatgyártott atomreaktora

Lantos Csaba. Fotó: MTI/Mónus Márton

Magyarországon leghamarabb 2029-2030-ban kerülhet terítékre egy vagy több kis moduláris atomreaktor (SMR) beszerzése – nyilatkozta Lantos Csaba energiaügyi miniszter a Világgazdaságnak.

Az interjúban a miniszter kifejtette, SMR-ekre már sok terv készült, de csak egy működik, a kínai Hainanban.

Elmondta, a románok egy amerikai vállalattal szerződtek le hasonlóra, a britek a Rolls-Royce-szal. Hozzátette, hogy már legalább tizenöt ilyen technológia tervét látta, ezek különböznek egymástól, ahogyan a ma működő atomerőművek is. Lényeges eltérés, hogy míg a ma működő atomerőművek mindegyike egyedi termék, a náluk jóval kisebb SMR-ek gyártástechnológiája szabványosított lesz. Ennek köszönhetően e sorozattermékek várhatóan jóval olcsóbban gyárthatók, remélhetőleg gyorsabban engedélyezhetők, építhetők és bővíthetők is. Magyarországon leghamarabb 2029-2030-ban kerülhet szóba a beszerzésük, és talán valahol Kelet-Magyarországon létesülne, de más helyszínek vizsgálata is terítéken van.

Lantos Csaba az interjúban szólt arról is, hogy a  magyarországi energiaellátás 76 százalékban függ az importtól, az uniós átlag ehhez képest 71 százalék.

Szerinte a teljes energiafüggetlenség megvalósíthatatlan, ugyanakkor diverzifikáció érdekében 2010 óta minden korábbi kormánynál többet tettek a hálózatok nemzetközi összeköttetéseinek kiépítésével is – jegyezte meg.

Hozzátette, Magyarországnak nem adatott meg az az egyébként “igen költséges luxus”, hogy az egyik napról a másikra lemondjon az orosz importról, de bővíteni kell a forrásbeszerzési lehetőségeket.

A miniszter az interjúban arról is szólt, hogy szeretné, ha mind a négy meglévő paksi blokk – amelyeket 2032 és 2037 között kellene leállítani – üzemideje újabb 20 évvel tovább tarthatna, és megjegyezte, ez nem politikai döntésen múlik, hanem műszaki kérdés.

Ismertette, a következő évtizedben belép Paks II., a hat blokk együtt már 4400 megawatt teljesítményt jelent. A ma működő atomerőmű (amikor teljes kapacitással megy), az ország teljes áramigényének az egyharmadát termeli meg. Az elmúlt 16 évben a hazai GDP 69 százalékkal nőtt, az összes energiafogyasztás viszont 2005 óta szerényen csökken, vagyis a gazdaság energiahatékonysága javul. Szerinte ez a csökkenés folytatódik, de ezen belül az áramigény emelkedik, akár 50 százalékkal is. Paks II. éppen a növekvő áramigény kielégítése miatt fontos, előreláthatóan a két új blokkja termeli majd meg 20 éven át az ország akkori villamosenergia-igényének a felét.

Lantos Csaba szólt arról is, hogy az Európában használt napelemek több mint 95 százaléka Kínából származik, de miután telepítették a berendezést, az már belföldön termel.

A felülvizsgálat alatt álló Nemzeti Energia- és Klímaterv (NETK) hatályos változata 2030-ra még 6 gigawattnyi (GW) napelemes kapacitást feltételez, de már most legalább 10-12 GW-ra számítanak. E kapacitások átlagos kihasználtsága az ország földrajzi fekvése alapján 15 százalékos, amiből kalkulálható az általuk termelhető áram mennyisége. 2030-ban még inkább igaz lesz, ami már májusban is megesett, hogy Magyarországon a megújulók több áramot termeltek, mint a gázerőművek – tette hozzá.

Felidézte, hogy a napelemek rohamos terjedése is közrejátszott abban, hogy tavaly a Benelux országok után Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben, 8,6 százalékkal az energiafelhasználás során kibocsátott szén-dioxid mennyisége, miközben kilenc tagállamban még nőtt is.

Arra a kérdésre, hogy mikor épülhet újra szélerőmű Magyarországon, Lantos Csaba elmondta, erről vitában állnak az Európa Unióval, kérdés, hogy a széltorony mekkora lehet, hol telepíthető, hogyan illeszkedik a tájba. A társadalomnak megvannak a maga szempontjai. El szeretnék kerülni az olyan szélkerékerdőt, amilyeneket néhol a világban most is lehet látni, nem szeretnék Magyarországot ipari tájjá változtatni.

A hazai lignitalapú energiatermeléssel kapcsolatos tervekről szólva a miniszter kijelentette, a mátrai blokkokat működtetik, amíg szükség van rájuk. A Mátrai Erőműre addig szükség lesz, amíg meg nem épül a három új gázüzemű blokk, az egyik éppen a visontai telephelyen – jelentette ki.

Az interjúban a miniszter hangsúlyozta, a kormány fenntartja a rezsicsökkenést az idén és 2024-ben is. Az átlagfogyasztás rendszerében mindenkinek ugyanannyi kedvezményes árú energia jár. A rezsivédelem működik, a fogyasztási helyek több mint háromnegyede az átlagfogyasztási szint alatt maradt áramban és gázban is.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...