Kezdőlap Gazdaság A magyar gazdaság a fejlesztések évtizedébe lépett
No menu items!

A magyar gazdaság a fejlesztések évtizedébe lépett

Forrás: AFP PHOTO/JUSTIN TALLIS

A magyar gazdaság a fejlesztések évtizedébe lépett; a gyártás és építés 2010-es években elért sikere után a következő évtized a fejlesztésekről szól – jelentetti ki a pénzügyminiszter a Széchenyi István Egyetem Zalaegerszegi Innovációs és Technológiai Park épületének átadó ünnepségén csütörtökön.

Varga Mihály kiemelte: a magyar gazdaság elérkezett ahhoz a ponthoz, amikor az extenzív növekedésből fokozatosan áttérhet az intenzív növekedés korszakába; a feladat a munka hozzáadott értékének növelése.

Az elmúlt évek válságai rávilágítottak a helyi megoldások értékére, a saját álláspont melletti határozott kiállás fontosságára – mondta. Hozzátette, a kormány célja, hogy a magyar egyetemek az ország fejlődési lehetőségeit kiszélesítő szellemi központtá válhassanak, és megjegyezte, az alapítványi modell nagyobb autonómiát biztosít az egyetemeknek.

A magyar gazdaság túljutott az orosz-ukrán háború, illetve a szankciók miatti energiaválságon, az inflációt sikerült 10 százalék alá leszorítani, az egyensúlyi mutatók javulnak, a munkaerőpiac jól bírta a terhelést – sorolta a pénzügyminiszter.

A 2010-es években a munkaalapú gazdasági modell bevált; a “gyártás évtizede” után pedig megjelentek a fejlesztési központok – ismertette. Megjegyezte, hogy az autóiparban a Széchenyi István Egyetem, illetve a ZalaZone is ezt az irányt mutatja. A most átadott oktatási épületben a legfejlettebb technológiák kutatására nyílik lehetőség: többek között a drónos járműkövetésre, az önvezető közlekedésre, valamint az elektromobilitásban alkalmazott hajtásláncokra – emelte ki Varga Mihály.

Az új épület része annak 4 milliárd forintos fejlesztésnek, amelyben a Széchenyi István Egyetem az autóipari képzés, kutatás és fejlesztés számára biztosít korszerű körülményeket. Ezek a fejlesztések a piac és az egyetem együttműködésében, ipari környezetben valósultak meg. A tudományos és innovációs park eredményei elősegítik az ország versenyképességének és tőkevonzerejének növekedését, valamint a high-tech piacon elfoglalt pozíciója is javulhat – mondta.

Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese elmondta, a most átadott létesítménnyel teljessé vált a zalaegerszegi innovációs park. A fejlesztés egyszerre járul hozzá a magasszínvonalú szakemberképzéshez és – az intézmény fenntarthatóságát szem előtt tartó – kutatásfejlesztési tevékenységéhez.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) beszámolt a zalai vármegyeszékhely elmúlt tíz évben elért gazdasági eredményeiről. A városban 5 ezer új munkahely jött létre, 7,5 százalékról 2,5 százalékra csökkent a munkanélküliség aránya. Hárommilliárd forintról 7 milliárd forintra nőtt a helyi iparűzési adóbevétel – jelezte Balaicz Zoltán.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hilaris Hotels: grandiózus fejlesztés a Großglockner lábánál

A Hilaris Hotels újabb nagyszabású fejlesztéssel pezsdíti fel az...

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

Közel 12 milliárd forintot költ digitális hálózati fejlesztésre az MVM Démász és az MVM Émász

A projekt az időjárásfüggő, megújuló alapú villamosenergia-termelés, elsősorban a naperőművek, dinamikus felfutásából adódó kihívásokra ad választ a fizikai hálózatfejlesztéseket kiegészítve.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Hírek

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

Az Indotek 2025 elején egy ismert osztrák pénzügyi-ingatlanpiaci szakemberrel erősítette meg több mint 600 fős hazai csapatát

HIPA: idén új csúcsot dönthetnek az amerikai befektetések Magyarországon

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésével teljesen új időszak kezdődött a magyar-amerikai kapcsolatokban, Orbán Viktor washingtoni útja pedig történelmi jelentőségű találkozó volt.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...