Kezdőlap Egészség-ügy Már demenciával élőknek is kínál tárlatvezetést a bécsi Albertina
No menu items!

Már demenciával élőknek is kínál tárlatvezetést a bécsi Albertina

Copyright: Albertina Wien / Harald Eisenberger

A bécsi Albertina folyamatosan azon dolgozik, hogy a látogatók speciális igényeihez igazítsa kulturális kínálatát. Mostantól demenciával élőknek is szerveznek tárlatvezetéseket, ahol a résztvevők megélhetik a műalkotásokat.   

A művészetnek inkluzívnak és lehetőleg minél több ember számára könnyen hozzáférhetőnek kell lennie” – magyarázza Klaus Albrecht Schröder vezérigazgató annak kapcsán, hogy a bécsi Albertina mostantól demenciával élőknek is kínál tárlatvezetéseket. Az egyórás programot enyhe vagy közepesen súlyos demenciával élőknek szánják és úgy alakították ki, hogy ne terheljék túl a résztvevőket, és lehetőségük legyen a maguk módján, emocionálisan megélni a műalkotásokat.

Az első ilyen tárlatvezetés 2024. február 20-án lesz és a gyűjtemény alapítója, Albert Kázmér szász-tescheni herceg 18. századi világába kalauzolja el a résztvevőket. A következő program igazi tavaszi érzéseket ébreszt – virágillattal és madárcsicsergéssel – , hiszen Claude Monet Kertjéből Pablo Picassohoz a Cote d’Azurra utaznak a tárlatvezetés résztvevői. De elkísérhetik Chagall-t a szerelem városába vagy eltölthetnek egy nyarat a tengernél, Velencétől Isztambulig.

A speciális tárlatvezetésekre online lehet jegyet váltani, a kísérők számára a részvétel ingyenes. A kiállítóház kínál egyébként tárlatvezetést siketeknek és Down-szindrómával élőknek is, valamint online tárlatvezetést vakoknak és gyengénlátóknak.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás