Kezdőlap Hírek Történelmi csúcson zárt a BUX - A Magyar Telekom és az OTP...
No menu items!

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 67 885,92 ponton, történelmi csúcson zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt, a vezető részvények mindegyike a pénteki záróértéke felett zárta a hét első kereskedési napját.
Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta: átlag feletti forgalom mellett emelkedett a BUX, az európai tőzsdéket felülteljesítve. Napközben a részvényindex átlépte a 68 ezer pontos szintet is és történelmi rekordon zárt.

A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet. A bankpapír a pénteki nagy emelkedését folytatva áttörte a 18 ezer forintnál húzódó ellenállási szintet – fogalmazott az elemző. Az OTP-részvények ára 360 forinttal, 2,03 százalékkal 18 070 forintra nőtt, forgalmuk 7,8 milliárd forintot tett ki. A Mol 10 forinttal, 0,33 százalékkal 3014 forintra erősödött, 827,3 millió forintos forgalomban.

A Magyar Telekom árfolyama 25 forinttal, 2,78 százalékkal 923 forintra emelkedett, forgalma 480,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,2 százalékkal 9310 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el. A BUMIX 5996,20 ponton zárt hétfőn, ez 19,38 pontos, 0,32 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Hirdetés

Hírek

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.