Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Készülnek az 50. Európai Versenynapra
No menu items!

Készülnek az 50. Európai Versenynapra

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) rendezi meg az 50. Európai Versenynapot, az európai versenyjog egyik legkiemelkedőbb szakmai eseményén a versenypolitika legaktuálisabb kérdéseit vitatják meg hazai és külföldi szakemberek – tájékoztatta a versenyhatóság hétfőn az MTI-t.

A közlemény szerint a versenynapot 2000 óta félévente rendezik meg, hagyományosan az Európai Unió Tanácsának elnökségét betöltő ország versenyhatóságának szervezésében.

Az október 22-i budapesti eseménynek három fő témája lesz. A versenyképesség és a fenntarthatóság évek óta az európai gazdasági párbeszéd középpontjában áll, így elengedhetetlen a témakörök versenypolitikai vetületeinek vizsgálata – jelezte a GVH.

A digitális piacokról szóló jogszabály tavaly májusban lépett hatályba; az Európai Uniós szabályozás célja, hogy a versenyjogi szabályozást kiegészítve biztosítsa, hogy a multinacionális óriásplatformok ne élhessenek vissza piaci helyzetükkel. A versenynapon Európa versenyjogi jogalkalmazói megvitatják a jogszabály alkalmazásának eddigi tapasztalatait és tanulságait.

A konferencia harmadik fő kérdéskörét a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazása nyújtotta lehetőségek, illetve annak kockázatai alkotják. A GVH közleménye szerint az MI rohamos előretörésével elengedhetetlenné vált, hogy azok a szakpolitikai területek, amelyeket érinteni fog, felkészüljenek terjedésének lehetséges következményeire.

A nemzeti versenyhatóság a konferencián mutatja be Versenytükör-szakkönyvsorozatának legújabb, angol nyelvű kötetét is. A szakmai kiadvány ismerteti az uniós versenyjog hatásait a magyar versenypolitikára Magyarország két évtizedes európai uniós tagságának tapasztalatai alapján, de kitér arra is, hogy a magyar versenyjog hogyan járult hozzá az EU versenyjogának fejlesztéséhez – közölte a GVH.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Visszafogott hangulatban kereskedtek a tőzsdéken

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6765 ponton zárt hétfőn, ez 0,84 pontos, 0,01 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Megújulnak a pályaudvarok

Az Építési és Közlekedési Minisztérium irányítása alatt tíz, nagy forgalmat bonyolító vasúti pályaudvart építenek újjá - jelentette be Lázár János miniszter hétfőn a Facebook-oldalán.

Digitális egészségügy a korszerűbb ellátásért

A pandémia okozta lezárások feloldása után az emberek ugyan visszatértek a megszokott életükhöz, de az online orvosválasztás, a digitális lehetőségek iránti igény megmaradt.

Digitális akadálymentesítés Bécsben – Újítások az esélyegyenlőségért

Statisztikák szerint egyre többen veszik igénybe a digitális táblákat, amik átlagosan napi 400 alkalommal szolgáltatnak információt a bécsi utazóközönségnek.
Hirdetés

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggel

Az euró 1,0840 dollárra erősödött péntek reggel a csütörtök kora esti 1,0828 dollárról.

Az EKB csökkentette az irányadó kamatlábat

Az EKB döntése megfelel a többségi piaci várakozásoknak.

A Revolut magyarországi leánybankjának alapításáról

A Revolutnak továbbá felügyeleti adatszolgáltatási kötelezettséget is teljesítenie kellene az MNB felé.

Devizapiac – Erősödött kedden a forint

A forint az októberi kezdéshez képest gyengébben áll mindhárom devizával szemben, 0,7 százalékkal az euró, 2,8 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.