Hirdetés
Kezdőlap Közlekedés Új ügyvezetője van a debreceni repülőtérnek
No menu items!

Új ügyvezetője van a debreceni repülőtérnek

Györke Ernő iparági szakembert nevezték ki szeptember 20-tól a debreceni repülőtér ügyvezetőjének, az új vezetőtől Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egyebek között olyan fejlesztési koncepció kidolgozását várja el, amellyel a reptér a térség logisztikai csomópontja lehet – közölte a légikikötő.

Közleményükben azt írták, Györke Ernő több évtizedes, széleskörű nemzetközi légiközlekedési és logisztikai iparági tudással, valamint jelentős vezetői tapasztalattal rendelkezik. A Malév GH volt forgalmi igazgatójaként kellő tapasztalattal és átfogó tudással bír a légközlekedési igények kiszolgálásban.

Az eddigi ügyvezető, Király Tamás, munkája elismerése mellett közös megegyezéssel távozott.

A közlemény szerint a debreceni repülőtér forgalma folyamatosan erősödik, a 2012-2019 közötti időszak teljesítménye érdemben lendítette fel a beutazó turizmust és jelentős befektetés-ösztönző hatást gyakorolt a vonzáskörzetére.

A repülőtér gazdaságfejlesztő és élénkítő hatása vitathatatlan a már Debrecenben működő, valamint a betelepülő gazdasági társaságok, a Debreceni Egyetemen tanuló külföldi hallgatók, valamint a város idegenforgalmi szektorában működő szállodák, éttermek, kulturális- és sportintézmények tekintetében – írták.

A tulajdonosok – a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Debreceni Vagyonkezelő és az Airport Debreceni Holding Vagyonkezelő Zrt. – egyaránt elkötelezettek a repülőtér teljesítményének további fokozása, a műszaki beruházások és a forgalmat generáló járatfejlesztések mellett – áll a közleményben.

A tulajdonosok elvárják az új vezetéstől, hogy a logisztikai forgalom és a személyszállítás teljesítménye mielőbb elérje a pandémia előtti szintet – olvasható a közleményben, amely leszögezi: a tulajdonosok ennek érdekében azt is elvárják, hogy a tervben lévő korszerűsítési és infrastrukturális beruházások gyorsan és hatékonyan valósuljanak meg.

A Nemzetgazdasági Minisztérium mint az állam többségi tulajdonrészének tulajdonosi joggyakorlója továbbra is támogatni fogja az üzletmenet folytonosságát annak érdekében, hogy a Debrecen International Airport a régió meghatározó kereskedelmi repülőterévé váljon.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter mindezeken túlmutatóan elvárja az új ügyvezetőtől, hogy olyan fejlesztési koncepciót dolgozzon ki, amely révén a Debrecen Nemzetközi Repülőtér a térség meghatározó repülőtere és logisztikai csomópontja legyen – mutat rá a repülőtér közleménye.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...