Kezdőlap Menedzser Akadémia Útimorzsák Georgiából     Két kontinens határán
No menu items!

Útimorzsák Georgiából     Két kontinens határán

Ez a Georgia nem az a Georgia. Nem az USA egyik szövetségi állama, hanem Grúzia mai hivatalos neve. A „Grúzia” és a „grúz” szavak természetesen szóban és írásban továbbra is használhatók főnévként és melléknévként, a világ ma még döntően így nevezi az országot, lakosait, termékeit. A volt szovjet tagköztársaság gazdasága, infrastruktúrája sokat fejlődött a függetlenség elnyerése óta eltelt évtizedekben, és mind több a külföldi működőtőke az országban. A nem felhőtlen politikai kapcsolatok Oroszországgal azonban nem segítik elő a még gyorsabb ütemű fejlődést.

Tbiliszi belvárosában szinte csak külföldi szót hallani, a nap minden szakában rengeteg a külföldi turista. A 3,7 millió lakosú országot – amely Oroszországgal, Törökországgal, Azerbajdzsánnal és Örményországgal határos – 2019-ben 9,4, tavaly 7,4 millió külföldi látogatta meg. A szolgáltató szektor (amelynek igen nagy része kapcsolódik az idegenforgalomhoz) termeli meg a GDP mintegy 68 százalékát, és ez az ágazat foglalkoztatja a munkaerő 47 százalékát.

Stop az EU kapujában

A csaknem 70 ezer négyzetkilométer területű, Európa és Ázsia határán fekvő Georgiában szinte minden épületen ott lobog az EU-zászló, noha az ország nem tagja az Európai Uniónak. Georgia 2014 óta tagja az EU szabadkereskedelmi övezetének, Tbiliszi 2022-ben csatlakozási kérelmet nyújtott be Brüsszelben, 2023 decembere óta pedig tagjelölti státusszal rendelkezik.

A tavalyi parlamenti választások „tisztaságával” a külföldi megfigyelők jó része nem volt elégedett, s ennek a véleménynek Brüsszel is hangot adott. A kormányzó Georgiai Álom Párt ezek után úgy döntött, hogy a következő választásokig, 2028-ig felfüggeszti a csatlakozási tárgyalásokat az EU-val, és addig támogatásokat sem fogad el az ország az integrációtól. Helyiekkel folytatott beszélgetésekből e sorok írójának egyértelmű lett, hogy a lakosság nagy része nem ért egyet a csatlakozási tárgyalások szüneteltetésével, sőt, a NATO-tagságot is szeretné. A már említett EU-zászló erdő a lakossági tiltakozás és vágyak egyik formája. Érdemes megjegyezni, hogy az EU-s zászlók a középületeken és a repülőtéren is jelen vannak.

Barátságos gazdasági környezet

Grúziában az elmúlt években szinte mindent privatizáltak, a postától a meteorológiáig, és magánkézbe került az állami épületek 99 százaléka is. A Transparency International listáján Georgia a világ 35-dik legnyitottabb, legliberálisabb gazdasága, amely a Világbank üzleti-környezeti index-sorában az előkelő hetedik helyet foglalja el.

Az állam természetesen nem vonult ki a gazdaságból. Nagy összegű állami beruházások valósulnak meg az infrastruktúra-fejlesztés területén, az energiaiparban, valamint a szállítási és közlekedési ágazatban. Például 3 év alatt 11 ezer kilométer (!) közút épült, emellett megkezdődött a Baku-Tbiliszi kőolajvezeték építése is. Nem panaszkodhat a befektetésre, munkára vágyó külföldi tőke sem, amely szívesen megy Grúziába, s amelyet ott szívesen is fogadnak.

A mindennapok „morzsái”

A külföldi tőke elemzése előtt vessünk egy pillantást a mindennapok morzsáira. A lakó- és középületek jó állapotban és jól vannak karbantartva a városokban. A falvakban viszont elég nagy a rendetlenség, sok az ócska, lakatlan, lepukkadt ház, viskó, amelyek talán a szovjet idők relikviái. Sok a jó és megfizethető árú vendéglő, a grúz konyha ízletes, sokban hasonlít a magyarra. Nem könnyű betelni a sok fantáziával elkészített rengeteg zöldséggel és a finom gyümölcsökkel.

A helyi borászok szerint az országban már 3 ezer évvel ezelőtt készítettek bort, ma 500 féle borszőlőt szüretelnek és legkevesebb ennyiféle bor kapható az üzletekben és a vendégváró pincészetekben. Nem csak a borok, hanem a különféle teák és zöldségek is népszerűek a turisták körében, sokan ezeket viszik haza ajándékba. Egyébként szinte minden házban van – hatalmas választékkal – ajándék bolt, ahol a hűtőmágnestől a selyemkendőig minden megvásárolható.

Működő tőke, turizmus

Vissza a külföldi tőkéhez: ez nagyon szereti a grúz gazdaságot, amely ugyancsak szereti, szívesen fogadja a külföldi befektetőket. A statisztikák tanúsága szerint a legjelentősebb működőtőke exportőrök Georgia irányába az EU-országok (6,3 milliárd dollár), Azerbajdzsán (5 milliárd), Nagy-Britannia (4,6 milliárd), Törökország (1,4 milliárd), USA (1,1 milliárd), valamint Kína és Oroszország 0,8, illetve 0,7 milliárd dollárral. Georgiában meglehetősen alacsonyak a céges és a személyi adókulcsok.

Tavaly és idén visszaesés tapasztalható mind a turisták számának, mind pedig a működőtőke beáramlásának alakulásában. Szakértők véleménye szerint ezek első számú oka a tavalyi választásokat követő társadalmi nyugtalanság és politikai bizonytalanság. Itt érdemes megjegyezni, hogy a külföldön dolgozó grúzok éves hazautalásai elérik a 4 milliárd dollárt.

Kína sem akar lemaradni

A csodálatos Kaukázusban élénk út- és alagútépítési tevékenység folyik külföldi finanszírozással. A készülő hosszú alagutak be- és kijáratánál rengeteg a kínai feliratú munkagép, ott vannak a munkásszállók a kínai munkások részére is. Hírek szerint Kína finanszírozza és építi a Fekete-tengernél, Anakliában az ország első mélyvízi kikötőjét -2 milliárd dollár értékben.

Fontosabb gazdasági mutatók

A Világbank adatai szerint a lakosság 11,8 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, de ez az arány rohamosan csökken. A munkanélküliség is folyamatosan mérséklődik, tavaly 14 százalékos volt. Grúzia csak vízienergiával rendelkezik, kőolaj- és földgáz szükségletének csaknem teljes egészét Oroszországból és Azerbajdzsánból importálja.

Ami az inflációt illeti: 2023-ban 2,5, tavaly 1,1 százalékos volt, idén várhatóan 2,6, jövőre 3 százalék körül alakul majd a pénzromlás.

A Világbank statisztikái szerint 2010 és 2019 között a GDP évi átlagos növekedése 4,7 százalékot ért el. A gazdasági növekedés tavaly 9,4 százalékos volt, az idei esztendőre 6 százalékos növekedést prognosztizálnak, jövőre pedig 5 százalékost. 2024-ben a bruttó hazai termék 33,8 milliárd dollárral volt egyenlő. Ahogy már szó volt róla, ennek az összegnek a 68 százalékát a szolgáltatási, 24 százalékát az ipari, 8 százalékát pedig a mezőgazdasági ágazat állítja elő. Ez utóbbi szektor foglalkoztatja a dolgozók 40 százalékát, s ez azt is jelenti, hogy meglehetősen alacsony az agrárszektor hatékonysága.

Export-import, főbb piacok

Georgia nagy mennyiségű mangánnal és rézérccel rendelkezik, kohászata, acélipara és fafeldolgozása is fontos gazdasági tényező. A mezőgazdaságban a szőlő, a tea, a mogyoró, valamint az állattenyésztés a meghatározó. Exportjában a műszaki felszerelések, a vegyipari és az ásványi cikkek, valamint a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek játszanak fontos szerepet.

A behozatalban a kőolaj, a földgáz, az ipari termékek, a közlekedési eszközök és a gyógyszerek dominálnak. A búza- és a lisztimport 90 százaléka Oroszországból érkezik. Az ország külkereskedelmi mérlege többnyire deficites, az éves hiány általában eléri a GDP 20 százalékát.

Ami a főbb exportpiacokat illeti: a sort Kína vezeti, majd Azerbajdzsán, Oroszország és Örményország a sorrend. Az import döntően Törökországból, Oroszországból, Kínából az USA-ból és Németországból származik. Miután Georgia kőolaj- és földgázellátása nagy részben Oroszországból történik, emellett a grúz külkereskedelemben Moszkva részesedése számottevő, Grúzia nem csatlakozott az Oroszország ellenes szankciókhoz. Szakértők véleménye szerint erőteljesen fokozódik az orosz nyomás a grúz gazdaságra.

Oroszország Ukrajna elleni agressziójának kezdete óta több mint 100 ezer orosz ember érkezett, menekült Georgiába. Egynegyedük saját vállalkozásba kezdett, a többség pedig alkalmazottként állt munkába.

Hatalmas lehetőségek a Kaukázusban

Már volt szó a grúziai Kaukázus természeti szépségeiről. Ez a táj hatalmas befektetési és fejlesztési lehetőségeket kínál mind a belföldi, mind a külföldi tőkének. Már ma is vannak a hegyekben modern szállodák, síliftes sípályák, kisebb bevásárló központok. A platókon újabb és újabb szállodák, üdülő komplexumok épülnek, láthatóan figyelemmel a környezet megóvására. A hegyekben is sok idegenforgalmi munkahelyet sikerült eddig is és a jövőben is létrehozni. Nagy üzleti lehetőséget kínálna egy transzkaukázusi multinacionális idegenforgalmi cég, de erre a belátható jövőben valószínűleg nem kerül sor politikai okok miatt.

Vegyen Sztálint!

Georgia történelmében és idegenforgalmában fontos szerepe van Gorinak. Ebben a városban született Sztálin. Külföldről és belföldről is sokan keresik fel a hatalmas parkban lévő Sztálin-múzeumot, ahol nyomon lehet követni azokat a békés és háborús évtizedeket, amikor a „gazda” volt az első számú vezető a Szovjetunióban. A vezérnek küldött ajándékok között nem nehéz felfedezni a Gellérthegyen volt szovjet felszabadítási emlékmű kicsinyített mását. Ugyancsak megtekinthető a parkban – a természeti erők rongálásától megvédő tető alatt – az a kis falusi ház, ahol Sztálin született és nevelkedett az alagsorban.

Látogatható az a konyhával, fürdőszobával, hálóhelyiséggel, tárgyalóval felszerelt vasúti kocsi is, amellyel Sztálin utazott a második világháború idején a szövetséges hatalmakkal külföldön folytatott tárgyalásokra. A több épületből álló emlékmúzeum ajándékboltjában meglehetősen sajátos a kínálat: borok Sztálin-címkével, a hadvezérével azonos térképtáskák, a pártfőtitkár portréjával „díszitett” textilszatyrok, faliórák és -tányérok, de ennyi elég is a 21-dik század helyi kínálatából. A sors fintora, hogy a park végével szemben egy kaszinó várja vendégeit…

Stabil a lari

Viszonylag stabil a helyi valuta, a lari. Egy dollár 2,7 larival, egy lari pedig mintegy 125 forinttal egyenlő. (Egy liter 95-ös benzin ára 2,70 lari körül mozog.) Georgia számos nemzetközi szervezetnek tagja, többek között az Európa Tanácsnak, a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés Szervezetének, a Világkereskedelmi Szervezetnek (WTO), az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek (EBESZ), és a sort még hosszan lehet folytatni.

Miközben jelentős összeget tesz ki a beáramló külföldi működőtőke, a külföldi adósságok elérik a GDP 90 százalékát. A költségvetési hiány kezelhető szinten van, a bruttó hazai termék 3 százalékával egyenlő.

Az idei előrejelzések szerint a gazdaság mozgatórugója továbbra is a szolgáltató ágazat, ezen belül pedig elsősorban az idegenforgalom. A tengerpart és a Kaukázus nagy fejlesztési, fejlődési lehetőségeket – síelés, vízi parkok, hajózás stb. – kínál.

Látnivaló, hogy Grúzia nyersanyagokban – egy-két kivétellel – nem gazdag ország. Ugyanez vonatkozik az energia ágazatra is, ahol a kivételt a vízi energia jelenti. Ugyanakkor fontos tranzitútvonala a kőolajnak és a földgáznak. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar dinamikusan fejlődik, termékei fontos exportcikkei az országnak. Sok a tartalék az ipari és a mezőgazdasági termelés hatékonyságának a növelésében.

Egy keddi éj a reptéren

Grúzia második legnagyobb városának, Kutaiszinak a repülőterén egy kedd éjszaka a többségében magyar tulajdonban lévő fapados légitársaság hat gépe érkezett és indult. Más légitársaság gépe nem volt látható a reptéren. A menetrendi tájékoztató-tábla szerint Georgiát Európa számos nagy városával a magyar fapados járatai kötik össze. Az a felületes benyomás alakult ki, hogy Kutaiszi repülőterét a magyar fapados „tartja el”. Egyébként a Budapestre tartó járaton egy szabad hely sem volt.

A nyugalom jövőt teremt

Georgia nagy élményt jelent az odalátogatók számára. Nem Európa, nem Ázsia, ugyanakkor mégis Európa és mégis Ázsia. A gazdasági elemzések és előrejelzések arról tanúskodnak, hogy a politikai nyugtalanság, bizonytalanság egy kicsit lefékezika mutatók korábbi szárnyalását. A kedélyek remélhetően hamarosan megnyugodnak, s akkor a volt szovjet tagköztársaság zavartalanul folytathatja a demokrácia és a kapitalizmus építését.

Dr. Gonda György, CMC

vezetési tanácsadó

Certified Management Consultant

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.
Hirdetés

Hírek

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

A szerződések számát tekintve is jelentős emelkedés történt, októberben összesen 9676 lakáscélú hitelszerződést írtak alá. Szeptemberhez képest ez 70 százalékos ugrás, tavaly októberhez képest 55 százalékos volt az emelkedés mértéke.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.