Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Miskolc. 43 milliárd forintból létesít szervizközpontot a Lufthansa
No menu items!

Miskolc. 43 milliárd forintból létesít szervizközpontot a Lufthansa

A német Lufthansa vállalatcsoport repülőgépjavítással és -fenntartással foglalkozó vállalata, a Lufthansa Technik AG 43 milliárd forintos befektetéssel szervizközpontot telepít Miskolcra – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter közölte, hogy a 400 munkahelyet teremtő üzem létrejöttéhez a magyar kormány képzési támogatással járul hozzá. A repülőhajtóművek alkatrészeit javító miskolci szervizközpont nem csupán a Lufthansa, hanem más nemzetközi légitársaságok gépeit is fogadja majd – tette hozzá. A repülőhajtóművek fenntartása és gyors szervizelése – mint fogalmazott – kulcskérdés a légitársaságok számára, a kiszolgáló üzemek jelentősége ezért a légi közlekedéssel együtt rohamosan nő.

A miniszter szerint a Lufthansa magyarországi beruházása nemcsak azért fontos, mert a világ egyik legsikeresebb légiközlekedési cégcsoportja áll mögötte, hanem azért is, mert a német óriásvállalat megjelenése új minőség a magyar repülőgépipar számára. A befektetők döntését a LufthansaTechnik 20 évnyi kedvező magyarországi tapasztalata mellett Miskolc vezetése is megkönnyítette azzal, hogy kedvező befektetési környezetet teremtett, így a borsodi megyeszékhelyet ma már szinte minden jelentős beruházó lehetséges befektetési helyszínként tartja számon – emelte ki Szijjártó Péter.

A tárcavezető megjegyezte, hogy Magyarországon a légi közlekedést kiszolgáló ipar 2350 munkavállalót foglalkoztat, termelési értéke tavaly elérte a 105 milliárd forintot, termékeinek 93,5 százaléka külföldön talált vevőre. A Lufthansa Technik miskolci szervizközpontja tovább bővítheti az ágazat teljesítményét, és bizonyítja, hogy a globális befektetői környezet Magyarországot már nem csupán termelési, hanem magas színvonalú technológiákat előállító és fejlesztő helyszínnek is tekinti – mondta.

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere, Philip Mende, a Lufthansa Technik alelnöke, Hubay György fideszes országgyûlési képviselõ és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b-j) beszélget a német tulajdonú cég miskolci beruházásáról tartott sajtótájékoztató után. MTI/Illyés Tibor

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere kiemelte, hogy a Lufthansa Technik szervizközpontja a város történetének eddigi legnagyobb beruházása. A város – mint fogalmazott – a rendszerváltás veszteséből a beruházások egyik legnagyobb nyertese lett, jól képzett munkavállalóinak, egyetemének és a kormány segítségének köszönhetően regionális központtá nőtt.

Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője nemzetgazdasági jelentőségű beruházásnak nevezte a központ kiépítését, hiszen – mint mondta – Miskolc Európa egyik legnagyobb MRO (maintenance-repair-overhaul, karbantartó-javító-átvizsgáló) központjának adhat majd otthont.

A Lufthansa Technik AG alelnöke közölte, hogy a vállalat a beruházáshoz kapcsolódóan LufthansaTechnik Miskolc néven új céget hozott létre és megvásárolta a miskolci önkormányzattól a csaknem 20 ezer négyzetméteres gyár telkét. Philip Mende közölte, hogy az üzem működése 2022-ben indulhat meg, az első munkavállalókat azonban már idén fölveszik és Németországba, Írországba küldik őket továbbképzésre. A miskolci Lufthansa-központban magas szintű követelmények és szigorú szabványok érvényesülnek majd, ráadásul saját fejlesztési feladatokat is kap, ezért jól képzett mérnököket is keresnek – jelezte a cég vezetője. A beruházási összeg ezért – tette hozzá – nem csak az építkezést és a berendezéseket fedezi, hanem a szakemberek képzését is.

Philip Mende elmondta, hogy a lehetséges beruházási helyszíneket világszerte vizsgálták, Miskolcot végül a fejlett infrastruktúra, a versenyképes üzleti és gazdasági környezet, a jól képzett munkaerő és a támogató környezet miatt választották. A Lufthansa Technik az ágazat vezető globális vállalataként a miskolci közösségnek is felelősségteljes tagjává szeretne válni – fogalmazott az MTI jelentése szerint.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...