Hirdetés
Kezdőlap Hírek Varga Mihály: dinamikus beruházás-növekedés jellemezte az ágazatokat
No menu items!

Varga Mihály: dinamikus beruházás-növekedés jellemezte az ágazatokat

Varga Mihály pénzügyminiszter a legfrissebb beruházási statisztikákra reagálva az ágazatok dinamikus beruházás-növekedéséről és a befektetőbarát kormányzati intézkedésekről beszélt, megemlítve, hogy tavaly 8495 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg Magyarországon, 17 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a beruházások növekedését az otthonteremtési program, a hatéves bérmegállapodás eredményeként 9 százalékra csökkentett társasági adókulcs és az uniós források hatékony felhasználása is támogatta.

A beruházások kiegyensúlyozott növekedése a tárcavezető szerint a következő évekre is megerősíti a kedvező gazdasági kilátásokat.

Magyarország beruházási rátája az elmúlt két évben kitartóan emelkedett, a magyar adat a Pénzügyminisztérium becslése szerint 25 százalék felett alakulhatott 2018-ban, amely számottevően felülmúlja mind a visegrádi országok, mind az Európai Unió átlagát – összegezte.

A bruttó állóeszköz-beruházások 2010 első negyedéve és 2018 harmadik negyedéve között több mint 53 százalékkal nőttek, az ütem kiemelkedőnek számít a régióban – ismertette Varga Mihály.

A tavalyi negyedik negyedév 3174 milliárd forint értékű beruházással, 16,9 százalékos bővüléssel járult hozzá a gazdaság teljesítményéhez – mutatott rá Varga Mihály kiemelve, a fejlesztések lendületét mutatja, hogy a negyedik negyedévben 3,8 százalékos növekedést regisztráltak negyedéves összevetésben.

A dinamikus növekedésben komoly szerepet játszottak a feldolgozóipar kapacitásbővítő fejlesztései, valamint az, hogy az építési beruházások is 24 százalékkal bővültek – hangsúlyozta.

Varga Mihály kiemelte, hogy a 19 gazdasági ágazat közül 15-ben dinamikus volt a beruházás-növekedés. Az energiaiparban a beruházási teljesítmény 18 százalékkal emelkedett, az oktatásban 6,9 százalékkal, az egészségügyben 46 százalékkal bővültek a beruházások. A háztartási szektor beruházásait tekintve a miniszter szerint kedvező, hogy az építési engedélyek számának elmúlt években megfigyelt emelkedése egyre inkább visszatükröződik a lakásépítések növekedésében. Tavaly 17,7 ezer lakás épült az országban, amely 23 százalékos bővülést jelent éves összehasonlításban – fejtette ki az MTI-nek.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás