Kezdőlap Hírek ÁSZ-elnök: a magyar gazdaság felkészült egy esetleges válságra
No menu items!

ÁSZ-elnök: a magyar gazdaság felkészült egy esetleges válságra

A tartalékképzésnek és a devizaadósság-arány jelentős csökkentésének köszönhetően Magyarország felkészült egy kedvezőtlenebb világgazdasági időszakra is, ugyanakkor az államnak vissza kellene fognia a befektetéseit – mondta az Állami Számvevőszék elnöke a Figyelőnek.

Domokos László a lapban beszélt arról is, hogy a versenyképesség további növelése érdekében fontosnak tartana újabb adómérsékléseket, valamint szerinte el kellene mozdulni a hosszú lejáratú állampapírok irányába, amelyek egy része akár devizában is lehetne.

Kiemelte: tíz-, húsz- vagy harmincéves papírokat lehetne kibocsátani megfelelő kamatkondíciók mellett, ha az átlagnál nagyobb gazdasági növekedést akar elérni az ország.

Közölte, a teljes államadósság forintosításával elvben egyetért. Úgy fogalmazott, hogy Magyarország sérülékenysége az elmúlt években jelentősen csökkent, ami főként annak köszönhető, hogy egyre kevesebb a külföldi hitelező, az adósság mind nagyobb részét forintban tartja az ország, devizatöbblet van a fizetési mérlegben, emellett nem szorul külső hitelekre az állam.

Domokos László az MTI jelentése szerint kiemelte, hogy az áremelkedést kockázatosnak tartja a költségvetés egyensúlya szempontjából. A kereslet és a kínálat egyensúlyának a munkaerőpiacon tapasztalható felborulásából fakadóan sok esetben olyan mértékben nőnek a bérek, ami mögött nem áll a hatékonyság javulása – fejtette ki utalva arra, hogy például az építőiparra és a kereskedelemre is jellemző ez a helyzet.

A számvevőszék vezetője kifejtette, hogy további adó- és járulékcsökkentéseket tartana kívánatosnak, és állást foglalt a személyi jövedelemadó egykulcsossá tétele mellett. A bérterheket tovább kell mérsékelni mind a munkaadói, mind a munkavállalói oldalon – mutatott rá és emlékeztetett, hogy az adócsökkentések ellenére folyamatosan nőnek a költségvetés bevételei, ami a gazdaság bővülése mellett a fehéredésnek is köszönhető.

Domokos László arról is beszélt, hogy a beruházási piacot túlfűtöttnek tartja. Szerinte az államnak vissza kellene fognia a befektetéseit, hiszen az állami beruházások pörgetése a kapacitáshiány miatt automatikus árnöveléshez, minőségromláshoz, az építkezések elhúzódásához és végső soron a bizalom megingásához, közpénzvesztéshez vezethet. Ha a vállalkozói szféra beruház, akkor a kormányzatnak visszább kell lépnie és fel kell készülnie arra az időszakra, amikor kevésbé lesznek aktívak a piaci szereplők – összegezte.

A válságra való felkészülésről elmondta, a kormányzat és a parlament elvégezte a lecke java részét, hiszen jelentős tartalékokat képzett. A gazdasági fejlődésre jelenleg szerinte a legnagyobb veszélyt maga az Európai Unió jelenti, hiszen a költségvetési források visszatartásával való fenyegetőzések bizalmatlanságot kelthetnek.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

EM: tízezernél több elektromos gépkocsival zöldíthetik flottáikat a hazai cégek

Az eddigi kérelmekben 10030 gépkocsira érkezett be támogatási igény. A legkeresettebb márka több mint kétezer darabbal a BYD, a legnépszerűbb típus a Tesla Model Y. Több mint 5700 gépkocsira már ki is fizettek összesen 22 milliárd forintot.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Hirdetés

Hírek

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...