Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Indonézia. Kitiltanák a turistákat a védett varánuszok szigetéről
No menu items!

Indonézia. Kitiltanák a turistákat a védett varánuszok szigetéről

A helyi hatóságok egy évre le akarják zárni a turisták előtt az indonéziai Komodo-szigetet a komodói varánusz élőhelyének védelme érdekében – értesült a CNN.

Az indonéz sajtó szerint 2020 januárjától nem engedik be a turistákat a szigetre. A tervezetről hónapok óta folyik a vita az indonéz tartományban, hiszen a Komodo-sziget nagyon népszerű turisztikai célpont.

A látogatók számának korlátozása azonban újabb muníciót kapott a közelmúltban, mikor a hatóságok egy csempészhálózatot lepleztek le, amely 41 komodói sárkányt csempészett ki a szigetről és példányonként 500 millió rúpiáért (10 millió forintért) adott túl rajtuk külföldön.

A sziget lezárása lehetőséget teremt egy állatvédelmi program megvalósítására, amely egyfelől a komodói varánuszok populációját akarja növelni, másfelől élőhelyüket akarja biztosítani.

A komodói óriásgyíkok több mint 3 méteresre is megnőhetnek, a kifejlett példányok testsúlya mintegy 70 kilogramm, harapásuk mérgező.

A Komodo-sziget – amely az UNESCO világörökségi listáján is szerepel – az utóbbi időben egyre népszerűbb a turisták körében, köszönhetően a közeli Flores-szigeten leszálló új légi járatoknak és a szigeten létesült új szállodáknak. A Komodói Nemzeti Parknak jelenleg havonta tízezer látogatója van.

Az UNESCO adatai szerint a nemzeti park szigetein, Komodón, Rincán, Padaron, továbbá Flores egyes partszakaszain mintegy 5000 komodói varánusz él vadon – írta az MTI.

A helyi sajtó szerint csak a Komodo-szigetet zárják le a turisták előtt, a nemzeti park többi részét továbbra is látogathatják.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.