Kezdőlap Hírek Nőttek a fogyasztói árak - hatalmasat drágult a burgonya
No menu items!

Nőttek a fogyasztói árak – hatalmasat drágult a burgonya

Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Az elemzők 3,5 százalékot vártak a februári 3,1 százalék után. A tavaly októberi 3,8 százalékos inflációs adatot leszámítva a fogyasztói árak 2013 januárja óta nem emelkedtek ilyen mértékben egy év alatt.

Egy hónap alatt 0,7 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak a januári 0,3 és a februári 0,6 százalék után.

Az egyszeri és szezonális hatásokkal érintett termékektől megszűrt úgynevezett maginfláció 3,8 százalékra emelkedett márciusban a februári 3,5 százalékot és a januári 3,2 százalékot követően.

Az első negyedévben 3,2 százalékos volt az infláció.

Kollár Beáta, a KSH munkatársa az adatok ismertetésekor elmondta: a maginfláció utoljára 2012. decemberben volt ennél magasabb, 4,9 százalék, 2018 márciusban 2,5 százalékot mértek.

Hozzátette: az alapmutató emelkedésében a szeszes italok, a dohányáruk, a járműüzemanyagok, valamint az idényáras élelmiszerek játszották a főszerepet. Az idényáras élelmiszereket és a járműüzemanyagokat nem tartalmazó maginfláció gyorsulásában a dohányáruk jövedéki adóemelésének erőteljes hatása érződik, hiszen ez a termékcsoport 10,9 százalékkal drágult tavaly március óta.

Az élelmiszerek drágulása márciusban 5,4 százalékra gyorsult a januári 4,2 és a februári 5,2 százalékról. Ezen belül az idényáras élelmiszerek ára átlagosan 21,1 százalékkal emelkedett, de például a burgonya 82,7, a friss zöldségek 36,7 százalékkal drágultak, míg a gyümölcsök 5,4 százalékkal olcsóbbak lettek. A liszt ára 12,3 százalékkal, a péksüteményeké 9,8, a kenyéré 6,7 százalékkal magasabb, a tojásé 12,5, a tejé 7,2, a cukoré 3,9 százalékkal alacsonyabb lett márciusban, mint egy éve volt.

A fogyasztói kosárban az élelmiszereknél is nagyobb, 27,7 százalékos súlyú szolgáltatások inflációja is gyorsult 3,0 százalékra a februári 2,7 százalékosról. A lakásjavítási és karbantartási szolgáltatásokért 12,4, a taxizásért 11,8 százalékkal, az üdülési szolgáltatásokért 6,0 százalékkal kellett többet fizetni.

A járműüzemanyagok ára éves összevetésben márciusban emelkedett idén először, 3,7 százalékkal, de az előző hónaphoz képest 4,2 százalékos volt a drágulás.

A ruházati cikkek áremelkedése a februári 2,1 százalékosról 1,1 százalékosra mérséklődött.

A tartós fogyasztási cikkek ára 0,8 százalékkal volt magasabb a tavaly márciusinál, ám ezen belül az új autók ára 7,5 százalékkal emelkedett, a használtaké 6,0 százalékkal csökkent, a bútorok 3,5 százalékkal drágultak.

A háztartási energiaárakat a szén 7,8 százalékos és a palackos gáz 13,4 százalékos áremelkedése mozgatta.

Egy hónap alatt februárhoz képest a fogyasztói árak átlagosan 0,7 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára 0,5 százalékkal emelkedett, ezen belül az idényáras élelmiszereké 2,0, a sajté 1,8, a liszté 1,7 százalékkal. A dohányáruk 1,3 százalékkal kerültek többe. A szolgáltatások ára 0,5 százalékkal nőtt, ezen belül az üdülési szolgáltatásokért 1,7 százalékkal kellett többet fizetni. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Ölik egymást a bankok a vállalkozói számlavezetésért

Az első magyar fintech pénzügyi szolgáltató, a BinX indulása felrázta a vállalkozói számlák piacát. Úgy tűnik ez jót tett, mert nem csak a díjak, hanem a kedvezmények terén is mind nagyobb a verseny,

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!
Hirdetés

Hírek

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.

Ismét gördülő Ikarus legendák érkeznek az Aeroparkba

Ismét jön az két nap, amikor nem csak a történelmi repülőgépek játsszák a főszerepet az Aeroparkban. A legendás Ikarus gyár mintegy 100 autóbusza – köztük számos oldtimer jármű, és ritkaságnak számító kocsi mutatkozik be október 4-én és 5-én. Élménybuszozás, látványos felvonulás, gördülő kiállítás, különleges motorindítás egyaránt szerepel a hétvége programjában, ami az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar márka előtt tiszteleg. 

A ChatGPT az új nagybácsi: jobban hiszünk az MI válaszaiban, mint a Google-ben

Megrendülni látszik a Google egyeduralma az internetes keresésben. A mesterséges intelligencia, különösen a ChatGPT, új korszakot nyitott: a felhasználók egyre inkább összegzett, személyre szabott válaszokat keresnek linkek helyett. A Google piaci részesedése 90% alá csökkent, ami bár továbbra hatalmas szám, nagy változást jelezhet elő. Szesztay Péter, a BP Digital ügyvezetője szerint az MI-alapú keresők nemcsak hatékonyabbak, hanem új tartalomfejlesztési stratégiát is igényelnek.

Duna House: a magyarok többsége ingatlantulajdon-párti

Az elmúlt 3 évben az ingatlanügyletet lebonyolítók megközelítőleg fele vette igénybe profi ingatlan- és pénzügyi szakértő segítségét, miközben ez az arány az Egyesült Államokban meghaladja a 90 százalékot.

Kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása szeptember végéig

Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült.
Hirdetés

Gazdaság

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.