Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Kivárás és iránykeresés várható a tőzsdén
No menu items!

BÉT – Kivárás és iránykeresés várható a tőzsdén

Elemzők szerint kivárás és iránykeresés várható a tőzsdék kereskedésében szerdán, a magyarországi piacra a nemzetközi folyamatok lehetnek hatással.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, az ázsiai piacok összességében vegyes képet mutatnak, a piacok az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnökének délutáni kongresszusi meghallgatására várnak. Éppen ezért a szerdai nyitáskor kivárásra, minimális csökkenésre lehet számítani.

Hozzátette: a Fed-elnök beszéde határozhatja meg a szerdai tőzsdei mozgásokat, a nemzetközi folyamatok hathatnak majd a magyar tőzsdére.

Tóth Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint iránykereséssel kezdheti a kereskedést a Budapesti Értéktőzsde a vegyes nemzetközi hangulat árnyékában.

Felidézi, hogy az OTP-nek továbbra sem sikerült áttörnie a csökkenő trendcsatorna felső szárát, így a trendfordulós jelzésre egyelőre várni kell. Szerdán folytatódhat a negatív korrekció a banki papírnál, a csökkenést a 11 984 forintos szinten húzódó 30 napos mozgóátlag állíthatja meg, melyet már kedden is tesztelt az árfolyam.

A Richter folytatta a csökkenést, az 5000 forintos támasz tesztelésére is sor kerülhet a közeljövőben, a Mol kedden jelentős mínuszban zárt, akár 2900 forint alá is kerülhet a jegyzés a napokban. A 4iG kedden bejelentette a T-Systemsre vonatkozó felvásárlási szándéknyilatkozatát, erre a hírre a Telekom 430 forint fölé is emelkedett, végül kisebb pluszban, 424,5 forinton zárt, így szerdán a 425 forintnál húzódó ellenállás szignifikáns áttörésével próbálkozhat az árfolyam.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 449,63 pontos, 1,10 százalékos csökkenéssel, 40 327,45 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 12,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A Mol árfolyama kedden 82 forinttal, 2,69 százalékkal 2964 forintra csökkent, 3,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,49 százalékkal 12 090 forintra esett, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 8 forinttal, 1,92 százalékkal 424,50 forintra erősödött, forgalma 371,9 millió forint volt.

A Richter-papírok 40 forinttal, 0,78 százalékkal 5100 forintra gyengültek, forgalmuk 573,9 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4432,41 ponton zárt kedden, ez 52,37 pontos, 1,17 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 4,0, az importoldalon 3,0 százalékkal csökkent.

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

Noha Magyarország lemarad a nemzetközi átlag mögött ezen a téren, egyre több cég érdeklődik a terület iránt.

Mesterséges intelligencia a HR-ben

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani. Az AI térhódításához a munkaerőpiac is fokozatosan alkalmazkodik, a HR-folyamatokban is egyre nagyobb szerepet kap, a szakemberek döntő többsége ma már úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia valódi segítség lehet.

Rekordon a személyi kölcsönök, ismét 100 milliárdnál a lakáshitelek

Márciusban tovább csökkent a lakáshitelek átlagos kamata, az új szerződések összege pedig megközelítette a 100 milliárd forintot, amire utoljára közel két éve volt példa. A személyi kölcsönből is rekordösszegben vettek fel az igénylők.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.