Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok
No menu items!

Tőzsde – Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok

Enyhe csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok kedden, a New York-i, valamint az ázsiai és a csendes-óceáni tőzsdék nyomdokain haladva.

Az amerikai-kínai kereskedelmi viszály gyors kiéleződése miatt amúgy is kedvezőtlen hangulatot tovább rontotta, hogy az amerikai pénzügyminisztérium hivatalosan devizamanipulátornak minősítette Kínát, 1994 óta először.

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 0,4 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 0,15 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,2 százalékkal eshet a nyitásban.

A New York-i tőzsde indexek közül a Dow Jones ipari átlag 2,90 százalékos, az S&P 500-as index 2,98 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 3,47 százalékos mínuszban zárta a kereskedést hétfőn, mindhárom mutó az idei év eddigi legrosszabb napját tudhatja maga mögött. A határidős tőzsdeindexek a hétfő éjjeli erős veszteségeket – a Dow Jones mélypontján 500 pontos mínuszban állt – ledolgozták, és közép-európai idő szerint kedd reggelre már mérsékelt pluszban álltak, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy a piacokat némileg megnyugtatta az a tény, hogy a kínai jegybank a vártnál erősebb szinten húzta meg a jüan középárfolyamát.

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin csökkentek az árfolyamok kedden. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,87 százalékkal 485,23 pontra esett.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,76 százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 pedig 2,44 százalékos mínuszban zárt, míg a dél-koreai Kospi 1,52 százalékos veszteségben állt a záráshoz közeledve.

A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 1,38 százalékos, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index pedig 1,25 százalékos mínuszban állt zárás előtt egy órával. Ugyanekkor Hongkongban 0,87 százalékos veszteségben állt az irányadó index.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára viszont emelkedik. Az októberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,92 százalékos pluszban, 60,36 dolláron, a szeptemberi szállítású WTI pedig 0,93 százalékos nyereségben, 55,20 dolláron forgott az ázsiai kereskedésben.

Hétfőn erős mínuszokban zártak a főbb európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 mutató 2,47 százalékot, a DAX-30 index 1,80 százalékot, a párizsi CAC-40 index pedig 2,19 százalékot zuhant. Milánóban 1,30 százalékkal, Madridban pedig 1,35 százalékkal esett az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 2,31 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 2,34 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 1,93 százalékkal csökkent.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.
Hirdetés

Hírek

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás