Kezdőlap Gazdaság Közvetlen kifizetések. Varga Judit szerint hatalmas a földrajzi aránytalanság
No menu items!

Közvetlen kifizetések. Varga Judit szerint hatalmas a földrajzi aránytalanság

Magyarország több nettó befizető államnál a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) arányában több terhet visel – fejtette ki a magyar igazságügyi miniszter külföldi látogatásain. Varga Judit  szerint elfogadhatatlan a kohéziós pénzek tervezett nagyarányú megvágása.

Varga Judit igazságügyi miniszter Kép:
MTI/Illyés Tibor

Varga Judit tájékoztatása szerint a hét elején Párizsban, valamint a Hágában tett látogatása során is világossá tette, hogy kohéziós pénzek kölcsönös előnyökkel járnak.

Fontosnak nevezte, hogy a hogy a domináns, nettó befizető országok megismerjék, megértsék és saját érdekükben is elfogadják, hogy a kohéziós politika erős maradjon – mondta az igazságügyi miniszter.

“Fontos olvasni a számok között is. A tagországi befizetéseket vizsgálva Magyarország több nettóbefizető állammal szemben a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) arányában több terhet visel” – mondta a miniszter.

A kohéziós támogatások feltételekhez kötésével összefüggésben azt mondta, az Európai Uniónak számos eszköze van arra, hogy pénzügyi fegyelmet követeljen meg a költségvetési pénzek tagállami költése során. Ezért fontos, hogy a jogállamisági kritériumok ezen eszközök megalkotásánál is érvényesüljenek. Magyarország számára azonban elfogadhatatlan az, hogy a tervezet szövege nem ezt tükrözi – húzta alá.

Ferdinand Grapperhaus

Stef Blok

Tájékoztatása szerint a Ferdinand Grapperhaus holland igazságügyi és biztonsági miniszterrel, valamint a Stef Blok külügyminiszterrel folytatott megbeszéléseken rámutatott, hogy a kohéziós pénzek közvetlen kifizetésénél hatalmas földrajzi aránytalanság van. Az újonnan csatlakozott tagállamok eddig csak 5 százalékban részesedtek a büdzséből, amelyen mindenképpen javítani kell. Fontos, hogy a gazdasági olló ne nyíljon tovább, hanem egyensúlyt lehessen teremteni a tagállamok között – szögezte le.

Varga Judit elmondta azt is, hogy a megbeszélések során holland kollégáival egyetértettek abban, hogy a jogállamiság kevesebb politikai figyelmet és több jogi elemzést igényelne. Ezért az Európai Uniónak az  igazságügyi minisztereket tömörítő tanácsában jobb helye lenne az arról jelenleg tartó diskurzusnak.

Magyarország nem tud támogatni egy olyan jogállamisági mechanizmust, amely elveszítené kormányközi jellegét és újabb politikai nyomásgyakorlásra alkalmas eszközt adna az Európai Bizottság kezébe – tette hozzá az igazságügyi miniszter.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás