Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Megvonták az Uber engedélyét Londonban
No menu items!

Megvonták az Uber engedélyét Londonban

A csaló sofőrök miatt nem hosszabbítja meg az illetékes londoni közlekedési hatóság az Uber taxiszolgáltatási engedélyét. A cég fellebbezést nyújt be.

A londoni tömegközlekedést irányító városházi szervezet, a Transport for London (TfL) hétfőn közölte, hogy nem állít ki az Uber számára új szolgáltatási engedélyt, miután a cég jelenlegi jogosítványa hétfőn lejár.

A vállalat 21 napon belül fellebbezhet, és annak elbírálásáig folytathatja londoni működését.

A brit főváros is Uber nélkül marad? Kép: Reuters

A TfL 2017 szeptemberében is elutasította a londoni működési engedélyének megújítását, akkor azon a címen, hogy a cég – amely 2012 óta működik Londonban – nem teljesítette a felelősségteljes vállalati tevékenység kritériumait.

A londoni Westminster kerület magisztrátusi bírósága azonban a vállalat fellebbezését elbírálva tavaly nyáron úgy döntött, hogy az Uber ismét teljes körű engedély birtokában működhet a brit fővárosban.

Az engedély azonban a cég által kért öt év helyett csak 15 havi próbaidőre szólt, azzal a kikötéssel, hogy ennek lejártával a hatóságok ismét megvizsgálhatják, hogy az Uber megfelel-e a taxiszolgáltatási szabályoknak.

A próbaidős engedély szeptemberben lejárt, de akkor a cég még kapott két hónapra szóló hosszabbítást.

A TfL azonban hétfőn közölte: jóllehet az Uber a két évvel ezelőtti állapothoz képest számos javítást hajtott végre, továbbra is rengeteg olyan jelenség tapasztalható működésében, amely közvetlenül veszélyezteti az utasok biztonságát.

A városházi közlekedésszervező cég a kirívó esetek között említette, hogy csak 2018 vége és 2019 eleje között, egy kéthónapos ellenőrzési időszakban

a cég 14 ezer esetben végzett utasszállítást olyan sofőrökkel, akik csalárd módon szerzett engedéllyel – rendszerint más gépkocsivezetők nyilvántartásába feltöltött fotókkal – vezettek.

Sadiq Khan

Sadiq Khan londoni polgármester a TfL döntéséhez fűzött közleményében leszögezte: tudja, hogy a végzés nem lesz népszerű az Ubert rendszeresen használó londoniak körében, de a londoni önkormányzat számára éppen az ő biztonságuk garantálása a legfontosabb döntési tényező.

Khan szerint az a tény, hogy egy rövid ellenőrzési időszakban 14 ezer olyan utasszállítást tártak fel, amelyeket csaló sofőrök végeztek, felveti például annak a kockázatát, hogy ezekben az esetekben az utasok jogosítvány nélküli, vagy felfüggesztett engedélyű gépkocsivezetők autójába ülhettek be.

Az Uber “rendkívülinek és elhibázottnak” nevezte a londoni működési engedély meghosszabbításának elutasításáról hozott városházi döntést.

Jamie Heywood

Jamie Heywood, az Uber észak- és kelet-európai regionális igazgatója szerint a cég az elmúlt két hónapban valamennyi londoni gépkocsivezetőjének tevékenységét hivatalosan átvilágíttatta és egyéb minőségjavító intézkedéseket is végrehajtott.

Heywood közölte, hogy a vállalat fellebbezést nyújt be a szolgáltatási engedély meghosszabbításának elutasítása ellen.

Az Uber Londonon kívül gyakorlatilag az összes többi brit nagyvárosban – köztük Manchesterben, Liverpoolban, Birminghamben, Edinburghban és Glasgow-ban – jelen van, de a mostani vita csak londoni működését érinti.

A cégnek 45 ezer sofőrje van Londonban, és a kocsirendeléshez szükséges mobiltelefonos alkalmazást csaknem négymillió londoni töltötte le.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.