Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Kisebb emelkedéssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Kisebb emelkedéssel indulhat a kereskedés

Kisebb emelkedéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Varga Zoltán elmondta, hogy a hétfői kereskedésben a pozitív nemzetközi befektetői hangulat mellett lefelé korrigált a BUX-index, a Richter kivételével minden vezető részvény árfolyama csökkent.

Kiemelte, hogy a vezető részvények közül az OTP grafikonján továbbra is a 15 850 forintnál kijelölt történelmi maximum képez ellenállási szintet, míg 15 200 forint közelében található támaszt. A Mol továbbra is a 2850-2950 forintos sávban mozog, egyelőre nem is nagyon lehet számítani arra, hogy innen kimozdulna. A Richter jegyzése tovább emelkedett, a következő fontosabb, hosszú távú ellenállási szint 6500 forintnál található. A Magyar Telekomnál nincs változás, a 435-445 forintos tartomány határozza meg a mozgását, azonban most a támaszt tesztelgeti.

Délután kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ezúttal sem várható változás a monetáris kondíciókban – jegyezte meg.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,23 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 45 603,92 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt.

A Mol árfolyama 24 forinttal, 0,83 százalékkal 2882 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,64 százalékkal 15 500 forintra esett, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,46 százalékkal 435 forintra gyengült, forgalma 161,4 millió forint volt.

A Richter-papírok 60 forinttal, 0,97 százalékkal 6270 forintra erősödtek, forgalmuk 1,7 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot

Két új szállodával bővült az Accent Hotels portfóliója.

Itt a kínai versenyképesség alig rejtett titka  

A kínai gyártók kilencszer több állami támogatást kapnak, mint nyugati társaik - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) számításaiból, amelyek segítenek megmagyarázni az ország teljes dominanciáját oly sok ágazatban, a napelemektől az akkumulátorokon át az acélig.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.