Hirdetés
Kezdőlap Hírek Eléri a nyílt óceánt a világ legnagyobb jéghegye
No menu items!

Eléri a nyílt óceánt a világ legnagyobb jéghegye

Hamarosan eléri a nyílt óceánt a világ legnagyobb jéghegye, amely még 2017-ben szakadt le az antarktiszi Larsen-C selfjégről.

Az A68-as jégtömb 150 km hosszú, 200 méter vastag.  (KLIKK a nagyításért a képre.) NASA /JOHN SONNTAG

Az A68 nevű jégóriás csaknem hatezer négyzetkilométeres volt, amikor levált a selfjégről, és az elmúlt két és fél évben szinte alig veszített tömegéből (315 milliárd tonna).

A walesi Swansea-i Egyetem munkatársa, Adrian Luckman szerint azonban a Déli-óceán vize valószínűleg “meg fogja törni” a jéghegyet.

Nagyon meglepne, ha még sokáig kibírná egyben azután, hogy elhagyja a tengeri jég peremét” – mondta a szakember, aki szerint már az is csoda, hogy a hullámok még nem darabolták jégkockákká az A68-at.

A jéghegy a nyílt óceánon felé tart. Az útját a NASA műholdja mutatja.

A 2017 júliusában bekövetkezett leválása után a jégkolosszus több mint egy évig vesztegelt a Larsen-C selfjégnél olvasható a BBC hírportálján.

Az erős szelek és áramlatok azonban végül északi irányba kezdték sodorni az Antarktiszi-félsziget keleti partvonala mentén, az idei antarktiszi nyáron pedig a jéghegy mozgása drasztikusan felgyorsult.

Brunt selfjég

Az A68 megfigyelése közben a kutatók két újabb jéghegy születésére is készülnek. Egy valamivel több mint 300 négyzetkilométeres jégtömb készül leválni a nyugat-antarktiszi Pine Island-gleccserről, a másik pedig a kelet-antarktiszi Brunt selfjégnél várható, ahol egy nagyjából 1500 négyzetkilométeres jégóriás van születőben.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...