Kezdőlap Tőzsde BÉT - Iránykeresésre számítanak az elemzők
No menu items!

BÉT – Iránykeresésre számítanak az elemzők

Iránykereséssel indulhat a Budapesti Értéktőzsde csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP árfolyamában továbbra is a 9000 és 10 000 forintos szinteken húzódnak a támasz és ellenállási szintek. A Molnál a reggeli gyorsjelentés hatására nagyobb mozgások is lehetnek: az olajipari vállalat részvényeinek árfolyamában 2000 forintnál húzódik egy meghatározó támasz, amelynek a letörése esetén az 1750 forintos szintig is eshet a papír ára, emelkedésnél viszont a 2100 forintos szint jelenthet ellenállást a jegyzés számára.

A Richter érdemi mozgás nélkül zárt szerdán, így az árfolyamában továbbra is a 6600-7000 forintnál húzódó szintekre érdemes figyelni. A Magyar Telekomnál a 380 forintos szint jelöli a támaszt, míg a 400 forint az ellenállást.

A CIB elemzői szerint csütörtökön a tőzsdéken irány nélküli, sávos kereskedés várható. Közölték, csütörtökön Ázsiában a korábbiakhoz képest jobb a hangulat, ami vélhetően a meglepően erős kínai export adatoknak köszönhető, ugyanis a várt 15,1 százalékos visszaesés helyett áprilisban 3,5 százalékos bővülést mértek. Ugyanakkor megjegyezték, a New York-i indexek viszont eséssel zártak szerdán.

Arról is beszámoltak, hogy a szerdán megjelentek az áprilisra vonatkozó európai és amerikai makrogazdasági adatok, amelyek a teljes leállás hatását tükrözték: rekord zuhanás a német ipari megrendelés állományában, rekord esés az euró övezet kiskereskedelmi forgalmában, és 20,26 millióval kevesebb álláshely az amerikai ADP felmérés szerint. Mindezek miatt a CIB elemzői úgy vélik, hogy

most az a kérdés, a korlátozások enyhítését követően mikor és milyen ütemben talál magára a gazdaság.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 47,27 pontos, 0,14 százalékos csökkenéssel, 34 557,17 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma az átlagosnál alacsonyabb, 8,4 milliárd forint volt.

A Mol árfolyama 10 forinttal, 0,49 százalékkal 2040 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 20 forinttal, 0,22 százalékkal 9275 forintra erősödtek, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom ára 8,50 forinttal, 2,20 százalékkal 395,50 forintra nőtt, forgalma 143,3 millió forint volt.

A Richter-papírok 45 forinttal, 0,67 százalékkal 6705 forintra gyengültek, forgalmuk 2,2 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...