Hirdetés
Kezdőlap Hírek Agyevő amőba fertőzött Floridában
No menu items!

Agyevő amőba fertőzött Floridában

A floridai egészségügyi hatóságok figyelmeztetést adtak ki az állam egyik nyugati parti megyéjének területére, miután agyevő amőba fertőzött meg egy embert.

A hatóságok nem közölték, hogy a megbetegedett személy férfi-e vagy nő, és nem hoztak nyilvánosságra részletesebb információkat sem az esetről. Viszont a felhívásból kiderült, hogy a nyugati parti Tampa környékén történt az eset. A hatóságok ugyanis Hillsborough megye egész területére érvényes figyelmeztetést tettek közzé, és ez Tampa környékén van.

Minden lakost és turistát figyelmeztettek, hogy kerülje a nem tengervizeket és a strandokat, a csapvizet csakis felforralva használja, és kerülje, hogy bármilyen víz az orrába jusson.

Az egysejtű amőbák meleg vízben tenyésznek, tavakban, folyókban, csatornákban és az orron keresztül jutnak be az emberi szervezetbe, ahol tönkreteszik az agysejteket. Emberről emberre nem terjednek. Az agyevő amőbával (Naegleria fowleri) megfertőződött emberek magas lázzal, fulladással, fejfájással, nyaki merevséggel és hányással, majd hallucinációval küszködnek, és a fertőzéstől számított egy héten belül elhunynak.

Az agyevő amőba (Naegleria fowleri) fejlődésének stádiumai. Forrás: Wikipedia

Az agyba bejutó amőba ellen nincs gyógymód, bár az amerikai betegségmegelőzési és járványügyi központok (CDC) adatbázisa három gyógyult esetről tud: az egyiket 1982-ben Kaliforniában, a másikat 2005-ben Mexikóban, a harmadikat pedig 2013-ban Arkansas államban regisztrálták.

A floridai egészségügyi hatóság mindazonáltal arra szólította fel az embereket, hogy akik ilyen tüneteket észlelnek magukon, azonnal forduljanak orvoshoz. “Ez a betegség ritka, de hatékony megelőzéssel biztonságos lehet a nyári idény” – közölték.

A húsevő baktériumok és amőbák általában az Egyesült Államok déli tagállamaiban fertőznek, bár 2019-ben több fertőzés történt a keleti parti Maryland államban is. Az agyevő amőba fertőzésétől 2009 és 2018 között összesen 34 ember halt meg. Harmincan közülük szabadidős vízi sportok közben fertőződtek meg, hárman akkor, amikor csapvízzel kimosták az orrukat, egy személy pedig a kertjében felállított, és fertőzött csapvízzel működtetett vízi csúszdán lett beteg.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tavaly csökkentek a Mercedes-Benz Group járműeladásai

2025 a vállalat történetének legnagyobb termék- és technológiai offenzívájának kezdete volt, különös tekintettel az új elektromos hajtásláncokra és a szoftveralapú fejlesztésekre.

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Varga Mihály: a BÉT erősödése a magyar gazdaság teljesítményének is köszönhető

A magyar háztartások összesen csaknem 24 ezer milliárd forintnyi megtakarítása meghaladja a BÉT kibocsátóinak összértékét

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.
Hirdetés

Hírek

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.

NAV- közérthető kiadvány foglalja össze az szja-nyilatkozatokat

Január az szja-nyilatkozatok hónapja, aki egész évben a kedvezményekkel növelt fizetését szeretné kézhez kapni, ebben az időszakban kell jeleznie munkáltatójának, milyen kedvezményeket szeretne érvényesíteni.

28 milliárd forintból indul a hallgatói életutat támogató program

Egy olyan, a hallgatók tanulását támogató programot indítanak 28 milliárd forintból, amely a kitartást segíti, a hallgatói életutat támogatja.

Most már önteniük kell a dolgozóknak és a munkaadóknak a lakhatási támogatásról

A támogatás bevezetése ezért versenyelőnybe hozhatja azokat a munkáltatókat, akik lakhatási támogatást adnak a fiatal munkavállalóknak.

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás