Hirdetés
Kezdőlap Hírek Az ősember védekezett: 200 ezer éve sem csíphették ágyi poloskák
No menu items!

Az ősember védekezett: 200 ezer éve sem csíphették ágyi poloskák

Az ősemberek már 200 ezer éve is tudtak kényelmes, élősködőktől, rovaroktól mentes ágyat vetni egy új tanulmány szerint. A korabeli ember valószínűleg számos gyógynövényt is ismert.

A kutatók ezt a dél-afrikai Border-barlangban, egy ismert régészeti helyszínen felfedezett megkövesedett fűcsomómaradványokból állapították meg. A barlang Szváziföld és a dél-afrikai KwaZulu-Natal sziklái között fekszik, a Lemboto hegységben – olvasható a CNN amerikai hírtelevízió honlapján.

A megkövesedett panikoid típusú fűcsomókat a barlang hátsó részén fedezték fel, meleg, temperált környezetben. A fűcsomók a kormeghatározás alapján mintegy 200 ezer évesek lehetnek a kutatók szerint.

Az eddigi legkorábbi, növényekből készített ágy, amelyet felfedeztek, 77 ezer éves volt és a kőkorszakból származott. Növények viszonylag ritkán maradnak fenn megkövesedett állapotban, ezért is nehéz megállapítani, hogyan készítettek maguknak ezekből ágyat elődeink.

A Border-barlangbeli lelet azt mutatja, hogy az ott élő ősök hamurétegekre terítették rá a fűcsomókat, mivel a hamu megóvta őket a különféle kártevő bogaraktól, poloskáktól. A rovarok ugyanis nem tudtak keresztülférkőzni a hamun, mert az kiszárította őket és sem lélegezni, sem csípni nem tudtak tőle.

A kutatók kámforbokrok (Tarchonanthus camphoratus) maradványait is megtalálták a barlang egyik legrégebbi fűágyán. Ezt a növényt ma is használják Kelet-Afrika elzárt vidékein a rovarok elleni védekezésre.

Lyn Wadley – terepen

A Science folyóiratban publikált tanulmány vezető szerzője, Lyn Wadley, a johannesburgi Witwatersrand Egyetem régészprofesszora elmondta: meglepte őket, hogy ilyen jó állapotban maradtak fenn a fűcsomók, és ennek köszönhetően még az ágy készítéséhez használt fű fajtáját is meg tudták állapítani.

A hamu vizsgálatából kiderült, hogy részben a korábbi ágyak fűcsomóit égették el hozzá. Ez arra is utal, hogy tudatosan tisztították meg a barlangot és hálóhelyüket a lehetséges kártevőktől. A hamu rétegeiben a barlangban eltüzelt fák maradványait is felfedezték. A barlangban több tűzrakóhelyet is találtak, amelyek kora 38 ezer évestől 200 ezer évesig terjedt.

A tűz birtoklása fontos technológiai alapot jelentett. A hamu és a gyógynövények rovarok elűzésére való használata azonban már azt mutatja, hogy rendelkeztek valamiféle farmakológiai tudással is” – mondta a tudós.

A barlang lakói vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak, tehát gyakran indultak útnak, de a tűz és a hamu segítségével tisztántartott táboraik lehetővé tették, hogy hosszabb időt tölthessenek a barlangban. Miután felégették a régi ágyukat, friss fűcsomókkal vetették meg újból – mesélte Wadley, megjegyezve, hogy ezek szerint már megértették, hogy a kártevők veszélyesek az egészségükre, és megpróbálták távoltartani őket a táboruktól.
“Mindehhez szükség volt tervezésre, technológiai ismeretekre és a növények ismeretére is.

A Border-barlangban elégetett kámforfa maradványait is megtaláltuk, lehet, hogy a gyógynövény füstjét használták a repülő rovarok elűzésére” – vélte a professzor.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás