Kezdőlap Pénzvilág Az MNB zöld ajánlást készít a bankoknak
No menu items!

Az MNB zöld ajánlást készít a bankoknak

A jegybank zöld ajánlást készít a bankoknak, erről néhány héten belül társadalmi egyeztetés kezdődik – mondta Kandrács Csaba, az MNB alelnöke a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) felelős vállalatirányítás szakosztályának online konferenciáján.

A jegybank pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke kiemelte: a felelős vállalatirányítás egyre inkább a környezeti és társadalmi fenntarthatóságról szól. A bankszektorban az intézmények 70 százaléka még mindig rövid távon gondolkodik, a pénzügyi értékteremtést állítva a középpontba, ezen változtatni kell a fenntartható pénzügyek irányába – tette hozzá.

Az MNB zöld ajánlásaiban fontos helyet kapott a környezeti-, az éghajlatváltozással kapcsolatos pénzügyi kockázatok mérése és a fenntarthatósági szempontok érvényesítése – ismertette.

Kandrács Csaba

Kitért arra, hogy a jegybank kidolgozás alatt álló ajánlása szerint a hitelintézeteknek úgy kell majd átalakítaniuk a vállalatirányítási rendszereiket, hogy a vezető testület fel tudja mérni és be tudja sorolni az éghajlatváltozással kapcsolatos környezeti kockázatokat. A vezető testületnek kellően ismernie és értenie kell ezeket a kockázatokat – mondta. Ezért az intézményen belüli felelősségi köröknek jól körülhatárolhatónak, következetesnek, kikényszeríthetőnek és kellően dokumentáltnak kell lennie.

Az MNB legutóbbi, októberi felmérése szerint a hazai bankvezetők alig harmada vitatja meg a fenntarthatósággal és éghajlatváltozással kapcsolatos kockázatokat. Ezt a gondolkodást kell átalakítani, mivel globálisan például a hitelintézetek 75 százaléka tárgyalja vezetői szinten ezeket a kockázatokat. A magyar bankok fele azt sem határozza meg, kinek kell ezekkel a kockázatokkal foglalkoznia, itt is van tér a fejlődésre – mondta.

Közölte: 2021-től az MNB karbonsemlegesen működik a stratégiája szerint, azt a karbonlábnyoma ellentételezésével, hosszú távú természetes élőhely-projektekkel valósítaná meg.

Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója, az MKT szakosztályának elnöke bejelentette: a tőzsde január 31-ig nyilvános konzultációt tart a zöld (ESG) ajánlásáról, ami segítséget nyújt a kibocsátóknak a jelentési és adatszolgáltatási szabályok betartásához. A terveik szerint az ajánlást a jövő év első negyedévében adják majd ki.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Csemegekukorica körkép

Az ország északi részében kifejezetten jó csemegekukorica-terméseredmény várható, míg délebbre nem ennyire jó a helyzet. Az itthon megtermelt csemegekukorica jelentős részét a konzervipar dolgozza fel, de a fogyasztók körében rendkívül népszerű a friss, csöves kukorica is. A frisspiacra szánt terméket elsősorban kistermelők állítják elő, a különböző termesztési módszerek alkalmazásának, illetve az ütemezett vetésnek köszönhetően május végétől október elejéig elérhető a magyar csemegekukorica a boltokban, piacokon.

Megérkeztek a nyári ellenőrzések első szakaszának eredményei

Lezárult a nyári szezonális ellenőrzés első szakasza. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a kormányhivatalok és a Nébih szakemberei több mint 160 ellenőrzést tartottak. Az ellenőrök nyári lovas táborokat, fröccsteraszokat, a grillezésre szánt húskészítmények előállítóit, ásványvíz-palackozókat és szikvíz-előállítókat, valamint helyi termelői piacok árusait vizsgálták. Többek között öt lovastábor és egy nem engedélyezett tevékenységet végző vállalkozás ellen indult eljárás, valamint egy üzemben 1,3 tonna lejárt, jelöletlen és nem nyomon követhető élelmiszert vontak ki a forgalomból.

A megszokottnál kevesebb az idei meggytermelés

Idén sem kedvezett a meggytermésnek az időjárás, a tavaszi fagykár jelentős volt az ültetvényekben, érdemi mennyiséget csak a közép- vagy késői érésű fajtákról tudtak betakarítani a termelők. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) körképe szerint az alacsony termés ellenére jelentős kereslet alakult ki a nemzetközi piacon a magyar meggy iránt, ami az árakat is extrém módon felfelé hajtotta.

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.
Hirdetés

Hírek

Csemegekukorica körkép

Az ország északi részében kifejezetten jó csemegekukorica-terméseredmény várható, míg délebbre nem ennyire jó a helyzet. Az itthon megtermelt csemegekukorica jelentős részét a konzervipar dolgozza fel, de a fogyasztók körében rendkívül népszerű a friss, csöves kukorica is. A frisspiacra szánt terméket elsősorban kistermelők állítják elő, a különböző termesztési módszerek alkalmazásának, illetve az ütemezett vetésnek köszönhetően május végétől október elejéig elérhető a magyar csemegekukorica a boltokban, piacokon.

A megszokottnál kevesebb az idei meggytermelés

Idén sem kedvezett a meggytermésnek az időjárás, a tavaszi fagykár jelentős volt az ültetvényekben, érdemi mennyiséget csak a közép- vagy késői érésű fajtákról tudtak betakarítani a termelők. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) körképe szerint az alacsony termés ellenére jelentős kereslet alakult ki a nemzetközi piacon a magyar meggy iránt, ami az árakat is extrém módon felfelé hajtotta.

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.

A Nestlé továbbra is a világ legértékesebb élelmiszer márkája a Brand Finance szerint

  A Nesté immár tizedik éve vezeti az élelmiszermárkák globális...

Zömmel 10 millió forint alatt hirdették meg a használt autókat

A Használtautó.hu választékában az előző év azonos időszakához viszonyítva az elektromos meghajtású autók száma 34,3 százalékkal, míg az egyéb meghajtásúaké 13,6 százalékkal nőtt.

Minden negyedik reklám kifogásolgató – nyelvvédelmi szempontból

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 357 reklámot ellenőrzött a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok révén.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...