Kezdőlap Hírek Észak-Amerika - Halálos klímaváltozás. A lehűlés a felelős a legnagyobb ősemlősök kipusztulásáért

Észak-Amerika – Halálos klímaváltozás. A lehűlés a felelős a legnagyobb ősemlősök kipusztulásáért

A felmelegedés utáni  nagy lehűlés a felelős a hatalmas állatok kipusztulásáért?                    Kép/Forrás/Pinterest

Nem a túlvadászat pusztította ki a legnagyobb ősemlősöket Észak-Amerikában, a mamutok, óriáslajhárok és más nagytestű ősemlősök kihalásáért a korabeli klímaváltozás okolható egy új kutatás szerint.

Az 1960-as évek óta a kutatók feltételezték, hogy emberi népesség növekedése és elterjedése az észak-amerikai kontinensen, a nagytestű állatokra vadászók megérkezése a térségbe mintegy 14 ezer éve vezetett el gyorsan az óriástestű emlősök kihalásához.

Ezek az állatok ugyanis könnyű prédák voltak, nem tudtak eredményesen fellépni az eszközeiket jól forgató új “ragadozók”, az emberek ellen. A túlvadászat-elmélet vélelmezői szerint az emberek kihasználták ezt. Megtizedelték, majd végső soron mintegy tízezer évvel ezelőtt teljesen kiirtották az óriástestű emlősöket.

Nem mindenki ért egyet ezzel az elmélettel, sok tudós szerint túl kevés régészeti bizonyíték támasztja alá. Helyette azt feltételezik, hogy időjárási és ökológiai változások vezethettek kihalásukhoz.

A  című folyóiratban közzétett tanulmányukban egy új statisztikai modellezéssel a jénai Max Planck Kémiai Ökológiai Intézet kutatók kimutatták, hogy a korabeli klímaváltozás nyomán változott meg az óriástestű emlősök populációja, a hőmérséklet mintegy 13 ezer éve történt drasztikus esése indította el csökkenésüket és vezetett kihalásukhoz. Ennek ellenére az emberek is egy jóval komplexebb módon és közvetve hozzájárulhattak kipusztulásukhoz.

A kutatók emlékeztettek arra, hogy 12-15 ezer évvel ezelőtt két nagy klímaváltozás ment végbe. Az első mintegy 14 700 éve kezdődött, és a gyors felmelegedés jellemezte. A második egy gyors lehűlés volt 12 900 éve az északi féltekén, amikor szinte a jégkorszak körülményei tértek vissza.

“A megafauna – egy terület vagy időszak nagy testű állatai – populációi elkezdtek növekedni Észak-Amerikában, amikor 14 700 éve a térség melegedni kezdett. De amikor 12 900 éve fordulat állt be, Észak-Amerika drasztikusan hűlni kezdett, majd röviddel utána látjuk a megafauna kihalását” – magyarázta Mathew Stewart, a tanulmány vezető szerzője.

Figyelembe kell venni az ezekkel a klímaváltozásokkal járó ökológiai változásokat mind kontinentális, mind regionális méretekben, ha meg akarjuk érteni azt, mi vezetett el a kihaláshoz. Az embereket sem szabad teljesen kizárni, lehetséges, hogy egy jóval árnyaltabb szerepet játszottak a megafauna kihalásában, mint ahogy azt a túlvadászat modellje feltételezi – tette hozzá Huw Groucutt, a tanulmány tásszerzője.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az albérletpiac átalakulására számítanak a szakértők a következő hónapokban

A keresleti viszonyok változásával jelentősen átalakulhat az albérletpiac a következő hónapokban.

SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója

A SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója - idén májusban közel 10 százalékkal többet költöttek a SZÉP-kártyákról tavalyhoz képest.

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Regélő kisvonatokkal ünneplik Jókai Mór születésének 200. évfordulóját

Kilenc városban indulnak Jókai-tematikus városnéző járatok
Hirdetés

Hírek

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.