Kezdőlap Hírek Rekordok a magyar légtérben
No menu items!

Rekordok a magyar légtérben

Egymás után dőltek meg a rekordok 2018-ban Magyarország légterében. Van olyan terület, ahol a forgalomnövekedés az európai átlag háromszorosa volt az év első 9 hónapjában. Október 20-a a légiforgalmi irányítók és a biztonságos repülés világnapja.

A teljes magyar légtérben több mint 11 százalékkal növekedett a HungaroControl által kezelt forgalom az év első 9 hónapjában.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtérre érkező és induló járatok száma folyamatosan emelkedik. Júliusban 11 093 repülőgép fel és leszállításában működtek közre a HungaroControl irányítói. 2012 óta az idén először a forgalom már nem csak a nyári hónapokban, hanem szeptemberben is átlépte a tízezres határt.

Jelentős növekedés tapasztalható az úgynevezett kisgépes forgalomban is, itt közel egyharmadával emelkedett a forgalom az előző évhez képest.

Kiemelkedő eredményt ért el a Koszovó feletti magas légtér is, amelyet 2014 óta a magyar légiforgalmi irányítók ellenőriznek. Itt is 20 százalékos forgalomnövekedés tapasztalható, szeptember végéig több mint 90 ezer (91 119) gép átrepülését irányították Budapestről a HungaroControl munkatársai.

Európa felett csaknem 10 millió járat közlekedik évente, melyek biztonságos kezelése hatalmas felelősséget ró a légiforgalmi irányítókra. 1979 óta október 20-a a légiforgalmi irányítók és a biztonságos repülés világnapja.

Az első légiforgalmi irányítói szakszolgálati engedélyeket pedig 60 évvel ezelőtt, 1958-ban adták ki.

Az adatok szerint a légiforgalom csaknem tízszeresére nőtt az utóbbi évtizedekben. Míg a ’70-es években 100 000 gép körüli forgalmat mértek évente, addig 2017-ben 822 170 légijármű fordult meg a magyar légtérben, 2018-ban pedig elképzelhető, hogy átlépjük az 1 milliós határt is.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között
Hirdetés

Hírek

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között

A debreceni boom nem csak munkaerőt, hanem magasabb tudásszintet is követel: merre tart a régió munkaerőpiaca az akkugyárak korában?

A magyar–román határon is átnyúlik a verseny a minőségi ipari munkaerőért – derült ki a Prohuman Debreceni Regionális Gazdasági Fórumán

Hogyan váltsunk olcsón devizát itthon és külföldön?

Mára teljesen megszokott, hogy minden bankkártyát használhatunk külföldön, akkor is, ha mögötte forintszámla van

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.