Történelmi csúcsot ért el a bankszektor tavalyi eredménye, ami ugyan a laikusoknak szúrhatja a szemét, de az okokat és az adatokat górcső alá véve már messze nem ilyen rózsás a helyzet. Mi a reális kép? Miért kellene a szektorális különadót kivezetni? Mit hoz az azonnali átutalás és milyen konkurenciát jelentenek a kriptovaluták? Erről kérdeztük Kovács Leventét, a Magyar Bankszövetség főtitkárát.
– 632 milliárd forintos adózás utáni nyereséget ért el 2017-ben a magyar hitelintézeti szektor: 69-ből 49 pénzintézet könyvelhetett el nyereséget. Ez a történelmi csúcs 16,1%-os tőkearányos megtérülést takar, ami kiugróan magas a mai, egyszámjegyű hozamkörnyezetben. Igaz, a képet árnyalja, hogy a brutális eredményjavulás döntően a céltartalék-visszaírásokból ered, abból, hogy a rossz hiteleket kivezették a könyvekből. Most akkor mi a reális helyzet?
– Tavaly fogalmazódott meg először bennünk az a szó, hogy trendforduló: alapvetően véget ért a hét szűk esztendő, a bankszektor felszínen tudott maradni – elemez Kovács Levente. – A kormányzattal szoros együttműködésben kezelte a devizahiteles problémát, illetve sikerült a hatékonyságot olyan mértékben javítani, hogy a bankszektor még a szektorális különadó mellett is képessé vált a nyereségtermelésre. Minden tulajdonosnak, aki nemzetközi cégeket tulajdonol – legyenek ezek magánemberek vagy nyugdíjalapok – van egy, általában 5 százalék körüli profitelvárása. Ezt a magyar egységek a szűk esztendők alatt nemhogy nem hozták, hanem kifejezetten veszteséget termeltek, elvesztették a tőkéjük 1/3-át. Tehát volt honnan visszafordulni, ezért beszélhetünk trendfordulóról.
A magyar cégek régiós versenyképessége semmit nem ér a bankok regionális versenyképessége nélkül
– Még akkor is, ha a nyereség jórészt a céltartalékok visszaírásából ered?
– Természetesen, ha realisták akarunk lenni, tudni kell, hogy a magyar bankszektor nyereségessége meg sem közelíti a versenytárs országokban működő bankok nyereségességét. Mi itt most örülünk, és amikor nagy számokat hallunk, akkor tényleg vannak, akik irigykednek is. De azt is tudni kell, hogy a nagy számok mögött irdatlan tőkék húzódnak meg. A tőkéhez viszonyítva pedig ez a nyereségesség semmiképpen sem kimagasló, sőt a visegrádi országokban még magasabb a nyereségráta. Tehát a magyar bankszektor, bár nyereséges, nem tudta növelni régiós versenyképességét. Ennek egyrészt akkor van jelentősége, amikor a tulajdonosokat arról kell meggyőzni, hogy Magyarországon érdemes a nagyobb projekteket, akár az óriás beruházásokat is hitelezni. Másrészt minden jel arra mutat, hogy a magyar gazdaság a következő években nemzetközi terjeszkedés előtt áll. Ha egy ilyen kkv a nemzetközi kiugráshoz megkapja a szükséges kormányzati támogatást és a magyar bankszektor a régiós versenyképessége révén képes ezt jelentős mértékben támogatni és finanszírozni, akkor minden adott a magyar cégek régiós terjeszkedéséhez. Tovább kell növelni a magyar bankok régiós versenyképességét.
Ehhez pedig egyrészt el kell érni a kiszámítható régiós nyereségességi küszöböt, másrészt el kell mozdulni az innovációk irányába. Ha a nyereségességi képességet nézzük ugyanis, azt látjuk, hogy a magyar bankszektor csak elképesztő bankvezetői képességek és működési teljesítmény mellett tudja ezt a teljesítményt produkálni. Olyan a helyzetünk, mintha ólommal teli hátizsákkal futnánk a 100 méteres síkfutás döntőjében: nekünk a banki különadókat, a tranzakciós illeték terheket, és még egyéb más negatív szabályozói hatásokat is cipelni kell. Másutt is vannak persze szektorális adók, de nem ilyen tartósak és nem ilyen mértékűek. Egy jellemző adat: ha minden terhünket beleszámítjuk, és a hitelkamat felárat a kamathoz viszonyítjuk, akkor azt látjuk, hogy a hitelkamat felár legalább 1/3-át azok a plusz terhek tartalmazzák, amiket a bankszektor még mindig magán visel. Ha a jutalékokhoz viszonyítjuk, akkor a jutalék terheinket teljes egészében elviszi a tranzakciós illeték, a bankadó, meg az egyéb terhek. Az MNB legfrissebb jelentése is azt mutatja, hogy a jutalékbevételünk mintegy 35 százalékát tranzakciós adó formájában, direktbe fizetjük a költségvetésbe. Ehhez jön még a különadó, meg azok az egyéb terhek, amelyeket a bankszektor külön cipel. Az is beszédes adat, hogy miközben tavaly 503 milliárd forint volt a bankszektor teljes pénzforgalmi árbevétele, ez a tranzakciós illeték nélkül 300 milliárd lett volna. Vagyis az 500 milliárdból 200 milliárd csak az illeték, amit az államnak kell befizetni.
– Gondolom az sem könnyíti a helyzetet, hogy többek között az ügyfelek által fizetett és a bankok által a költségvetésbe utalt tranzakciós illetékek miatt, rendkívül magasra nőtt a hazai készpénzállomány. Az emberek ugyanis nem akarnak plusz fizetni például azért, hogy a bankból kiveszik a pénzt.
– Ezek a külső tényezők is egyértelműen rontják a versenyképességünket. De így is azzal számolunk, hogy könnyebb lesz a helyzet, mert a nemzetközi pénzbőség fennmarad és a következő évekre az egész világgazdaságot a likviditás fogja alapvetően jellemezni. A másik tényező, amivel szintén számolunk, hogy a Magyar Nemzeti Bank ameddig csak tud, kitart az alacsony kamatszint mellett. És ameddig a jegybank ezt az elkötelezettségét be tudja tartani, addig Magyarországon olcsó lesz a pénz. Ez nyilvánvalóan nagyon jó a hitelt felvevők szempontjából, hiszen ezen a kamatszinten már nemcsak lakást érdemes vásárolni a magánszemélyeknek, hanem érdemes a nagy cégeknek is, a kis- és középvállalatoknak is a beruházásokon törni a fejüket. Mert egy tartósan alacsony kamatkörnyezet nyilvánvalóan hosszútávú beruházásra sarkallja a cégek tulajdonosait. Hiszek abban, hogy az erős jegybanki elkötelezettség eredményeként az alacsony kamatpálya a magyar vállalkozásoknak még kiszámíthatóbbá teszi a hitelfelvételt.
Jön az azonnali fizetési rendszer 2019. július 1-től indul a bankok közötti azonnali elszámolási és fizetési rendszer, ami Kovács Levente szerint – aki a projekt irányító bizottságnak tagja – azért jelentős előrelépés, mert a magyar bankszektor Európában az első egyharmadba tartozó országokkal együtt vezeti be ezt. A lényeg: ha valaki bankon keresztül utal, akkor annak 5 másodpercen belül meg kell érkeznie a partner számlájára. Azért öt másodpercen belül, mert ezt pszichológiai határnak tekintették, mondván, ha az ügyfélnek bármilyen fizetnivalója van például egy hipermarketben, ennyi az az idő, amíg még türelmesen intézi az ügyeit. Magyarországon ez lesz az egyedüli pénzátutalási forma, miközben például Amerikában lehet utalni olcsóbban 5 nap alatt és drágábban 1 nap, illetve 5 másodperc alatt is. A szakember szerint ha felgyorsul a pénzforgalom, akkor a cégeknek egyre kevésbé kell a számlájukon tartalékot képezni. Az, hogy milyen jelentős pénzforgalmat érint a változás, jól mutatja, hogy ma 600 milliárd forint a bankok között úton levő pénz naponta. Az átutalás felgyorsulása egyben azzal is jár, hogy ott, ahol eddig azért nem lehetett elvinni az árut, mert a befizetésről igazolás kellett, ezután már öt másodperc múlva mindent el lehet intézni. Ez pedig amellett, hogy a gazdaság felpörgetéséhez is hozzájárul, biztosan új, korszerű szolgáltatások megjelenéséhez is elvezet majd.
– Visszatérve egy korábbi gondolathoz, ön kimagasló bankári tevékenységekről beszélt. A kollégák fényezése szép dolog, de mire alapozza a kijelentést?
– Arra, hogy a fent említett terhek mellett szinte lehetetlen nyereséget termelni. Fából vaskarika. Csak úgy lehetséges, hogy a gazdasági válság kitörése óta, most már 10 éve, a hazai bankok folyamatosan javították működési hatékonyságukat. A banküzemi területen újragondolták a fiókok szerepét, az automatizálás lehetőségét és a munkaerő hatékony foglalkoztatásának kérdéseit. Így jutottunk el oda, hogy a hatékonyság tekintetében ma a magyar bankszektor élenjáró. Ami azt jelenti, hogy ha a magyar bankok működési költségéből levonjuk a tranzakciós illeték és egyéb terheket, vagyis a megtisztított működési költséget vesszük, akkor a mérlegfőösszegekhez képest viszonyított arányban messzemenően az élen járunk, tehát ha csak ezt nézzük, a magyar bankok versenyképesek.
– Vagyis a kényszerből előny lett?
– Ez a következő kérdés, amivel foglalkozni kell: azzal, hogy ezek az előnyök milyen szinten tarthatók fent. Hiszen ne felejtsük el: minden egyes megoldásnak, amit nyújtottunk az árfolyamgáttól kezdve a végtörlesztésig és most a GDPR kompatibilitásig, mindig informatikai fejlesztési hatásai voltak. Ezért a bankszektorban az informatika folyamatosan le van terhelve. Becsléseink szerint ma a magyar bankszektor fejlesztéseinek mindössze 3-5 százalékát tudjuk az innovatív termékfejlesztésekre fordítani, miközben a fennmaradó erőforrások 95 százaléka (!) az európai és hazai törvényi-, valamint a felügyeleti elvárásokat szolgálja ki. A régiós versenyképességhez éppen arra lenne szükségünk, hogy előremutató fejlesztéseket tudjunk végrehajtani.
A bankárok emberöltőkben gondolkodnak
– Ez elég rosszul hangzik, amikor ráadásul itt a digitális forradalom…
– Ma már egyértelműen azt látjuk, hogy az ügyfélkörünkben nő azoknak az aránya, akik a mindennapokban már nem igénylik a bankfiókokat. Ez a bankfiókok tekintetében részben az ott elérhető szolgáltatások átalakulását jelenti, előtérbe helyezve a tanácsadást, valamint egy folyamatos és szigorúan monoton csökkenő tendenciát a fiókszámban. A másik oldalon viszont az innovatív megoldásokra szigorúan monoton növekvő igény jelentkezik. A kérdés az, hogy mindezt hogyan tudják a magyar bankok kihasználni. Ezért sem mindegy, ha az anyagi és szellemi kapacitásainkat a különböző szabályozói meg egyéb elvárások kielégítésére kell fordítani, vagy az érdemi fejlesztésekre.
Egyértelműen az viszi majd el az ügyfélkört, aki innovatív megoldásokkal tud megjelenni a piacon. Ennek azért is van jelentősége, mert mindez már nemcsak a magyar pénzintézetek közötti versenyről szól. Naiv álom azt gondolni, hogy a szolgáltatások megállnak az országhatárokon. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy van olyan internetes áruház, amely pár év alatt nemcsak Kínában, de már Európában és szerte a világon is széleskörűen elterjedtté, jól ismertté vált. Ugyanígy a korszerű fizetési módok is elképesztő mértékben terjednek. Nemrég találkoztam kínai fiatalokkal, akik azt mondják, ők már gyakrabban fizetnek a mobiljukra feltöltött alkalmazásokon keresztül, mint bankkártyával. Költői kérdés, hogy szeretnénk-e versenyképes régiós bankszektort… Természetesen azt is szeretnék, hogy a magyar vállalkozások a teljes Kárpát-medencében sikeresek legyenek. Ehhez a bankszektornak is ki kell tudni szolgálni őket azokkal a megoldásokkal, amiket ők igényelnek. Nagy veszteség lenne, ha ezeket a szolgáltatásokat nem tőlünk, hanem a külön terhekkel nálunk sokkal kevésbé sújtott, mondjuk cseh bankszektortól vennék igénybe. Mert akkor ennek minden pozitív hatása egy másik országban jelenne meg és úgy járnánk, mit a viccbeli Micsurin tehene, aminek az volt a specialitása, hogy itt legelt és ott fejték.
– A mobilos fizetést mindennapivá tevő valamely megoldás mennyi idő múlva érhet el hozzánk?
– Az új technológiáknál mindig folyamatos kérdés, hogy melyik lesz igazán sikeres, hiszen közülük csak minden tizedik lesz az, ami széles körben el fog terjedni. És amelyik széles körben el fog terjedni, annak mennyi idő kell ahhoz, hogy világszinten felszívja a mai fiatalságot. Szerintem nagyjából 1-2 év kell ahhoz, hogy ezek a szolgáltatások berobbanjanak, és kellően elterjedjenek. De azt is látni kell, hogy egy hagyományos szolgáltatónak mindenáron meg kell őriznie a piacát, és ezért kénytelen minden irányra odafigyelni, ennek kapcsán pedig nagyon sok fejlesztést megtenni. Természetesen nem biztos, hogy mindegyik megtérül, de remélhetőleg a sikeres tizedik fedezi majd a többi kilenc 9 költségét. De a lényeg: ott kell lenni, fejleszteni kell, energiát és pénzt kell beletenni. Ha nekünk erre nincs erőnk, megteszi majd valamelyik régiós versenytárs. Nekünk viszont az a nemzeti érdekünk, hogy a magyar gazdaság és ezzel a bankrendszer egyfajta, közép-európai innovációs központ legyen.
– Persze nemcsak a fizetési módokban, hanem a fizetőeszközök területén is drasztikus kihívók leselkednek. Mi lesz az ismét magukra találó kriptovalutákkal?
– Ez egy másik kérdés. De azt azért már jól látjuk, hogy az összes ilyen megoldásnak óriási a kockázata. Mi bankárok nagyon konzervatív, hagyományokat és törvényt tisztelő emberek vagyunk. Én még bankár forradalmárral nem találkoztam. ’48-ban sem, ’56-ban sem, sőt, ha visszamegyek a francia forradalomig, ott meg biztos nem. Mi máshogy gondolkodunk. Alapvetően a kriptovaluta egy új őrület. Ilyet láttunk már a történelemben, vannak ilyen átmeneti jelenségek. És itt van egy nagyon fontos dolog: a bankári látásmód. Azt látjuk ugyanis, hogy Európában a kormányok jönnek-mennek, a politikusok általában négy évben gondolkoznak. Eközben mi bankárok és már a magyar bankárok is egyre inkább emberöltőkben gondolkodunk, és ezért teljesen másképpen tervezünk. Ez a kriptovalutás őrület viszont nehezen helyezhető bele ebbe a szemléletmódba. Ezért a bankok a kriptovalutás dolgokból kimaradtak. Ma már azt mondom, hogy sokan hálásak is érte, hogy annak idején ezt a tévutat nem tettük meg. És megjegyzem, ettől nem csak a magyar bankszektor, és a bankárok óvták az ügyfeleket, ugyanezt megtette többek között a Magyar Nemzeti Bank is.
A különadó kivezetésénél csak a pénz beszélhet
– De valami változás ezen a területen is be fog következni. Mi más, ha nem a kriptovaluta?
– Biztosan lesznek új utak. Engem is roppantmód érdekel, hogy a kriptovaluták alapját jelentő blockchain, vagyis bloklánc technológiát – a hozzá tartozó rugalmasságot, adatbiztonságot – hogyan lehet új szolgáltatási területekre alkalmazni. Ezen a hazai bankszektor dolgozik. A lényeg, hogy egy új technológia biztosan jönni fog, de a bankszektor biztosan nem a kriptovaluták irányába nyit majd, hanem a már jól bevált folyamatok fejlesztése felé. Az új termékek nyilvánvalóan nem csodatermékek lesznek, hanem olyanok, amelyek a mai digitális újdonságokra nyitott új ügyfélkör igényeit tudják majd lefedni. Akár úgy is, hogy a banki jelenlét a mainál kevésbé lesz látható, de azért ahol pénz van, ott azért a végén mindenütt ott van a bank is.
– A kriptovaluták piacán aztán végképp nincsenek különadók. A Magyar Bankszövetség mikor számol ezek kivezetésével?
– Azt elfogadtuk, hogy ezeket a gazdasági válság idején válságkezelő eszközként vezették be. Ugyanakkor van egy félelmünk, mégpedig az, hogy ezek a bevételek beégtek a költségvetési bevételek közé, és a bankok kedvéért ezeket belátható időn belül nem vezetik ki. De talán – ahogy a konkrét hatásmechanizmus vizsgálatokból kiderül – a tranzakciós illeték kivezetése a gazdaságot fehérítené olyan módon, hogy a ma még a párnacihába varrt pénzeket behozná a bankszektor likviditásba, amit az fel tudna használni a magyar gazdaság finanszírozására, akkor több rá az esély. Az így befolyó többletbevétel ugyanis már fedezheti a költségvetésből a különadó kivezetése miatt kieső extra bevételeket.
Ebből a szempontból fontos adat, hogy az elmúlt év volt az első, amikor az elektronikus tranzakciók száma meghaladta az 1 milliárd darabot. Öt év alatt pedig több mint 72 százalékkal nőtt az elektronikus tranzakciók száma. A kártyás vásárlások is nőttek több mint 150 százalékkal. Mindez azonban még fél sikernek se nevezhető, ha azt nézzük, hogy a fizetési forgalom 80-85 százaléka még mindig készpénzes. Svédországban fordított az arány: ott 98 százalék az elektronikus tranzakciók aránya és 2 százalék a készpénz. Ezért is mondjuk meggyőződéssel azt, hogy már most érdemes lenne az összes különadó és plusz teher kivezetése, mert az ebből eredő, a gazdaság kifehéredéséből és élénküléséből fakadó pótlólagos bevételek bőségesen fedeznék a kieső költségvetési bevételt. Már csak azért is, mert a bankszektor a jelenlegi, gúzsba kötött állapotában nem képes a mainál jobban hozzájárulni a gazdaság fejlődéséhez.
Miért maradt, aki maradt? A jelenlegi kormány első ciklusában, a válság idején erőteljes nyomás nehezedett a bankszektorra az úgymond túlzott külföldi jelenlét miatt. Miért maradtak azok a pénzintézetek, akik hosszútávra is Magyarországot választották? Kovács Levente szerint a kiindulópont nem volt véletlen: 2010 táján a banki tulajdonosi arányok jelentősen eltértek a fejlett gazdaságokban megszokottól. Ott ugyanis többségben vannak a hazai hitelintézetek. Ennek a jelentőségét pedig mindenki megtapasztalhatja bármely gazdasági válság idején, amikor egy külföldi tulajdonú pénzintézet értelemszerűen elsődlegesen a hazai bástyáit védi meg. Tehát egyértelművé vált, hogy szükség van a magyar bankokra, és a kormány ebben a tekintetben a szükséges lépéseket meg is tette. A külföldi bankoknak persze elvitathatatlan a progresszív szerepük: a magyar bankszektor nagyon gyors felzárkózása a ’90-es években annak köszönhető, hogy az az új technológia és innováció, ami megvolt Nyugat-Európában, a legkorszerűbb formában szinte az összes iparág közül elsőként a magyar bankokba érkezett meg a külföldi tőkével együtt. Ezáltal a magyar bankszektor húzta magával a teljes magyar gazdaságot. Ugyanakkor az is látszik, hogy a lakossági ügyfélkör hatékony kiszolgálásához tényleg elég lenne néhány bank - mondja. - A másik oldalon viszont, a gazdaság kiszolgálásához ez nem lenne elegendő és az sem véletlen, hogy Magyarországon ma 11 ország bankja van jelen. Mert ha jól megnézzük, ebből a 11 országból jött a magyarországi működő tőke 80-85 százaléka. Ami azt jelzi, hogy azzal az országgal, ahonnan egy bank megjelenik nálunk, elindul és élénkké válik a működő tőke áramlás, beindul az export-import, a kereskedelem és a tőkebefektetés. A bank ugyanis – teszi hozzá - előfutára a későbbi gazdasági együttműködésnek. Végezetül ismét megerősítette: a bankárok emberöltőkre terveznek. Nézzünk például egy német bankot. Ha a vállalati ügyfélköre lefedi a térséget, akkor neki a vállalati ügyfélkörét kiszolgálva jelen kell lennie a térségben mindenütt. Ezért maradtak Magyarországon azok a külföldi bankok, akik immáron évtizedek óta jelen vannak.
