Hirdetés
Kezdőlap Edukáció A kínai egyetemisták mentik meg az amerikai felsőoktatást?
No menu items!

A kínai egyetemisták mentik meg az amerikai felsőoktatást?

Már második éve majd 10 %-kal csökken az amerikai egyetemekre beiratkozó külföldi hallgatók száma, ami elég érzékenyen érintette azt a felsőoktatási szektort, amely önmagában 42 milliárd dollárral (33 milliárd fonttal) járul hozzá az Egyesült Államok költségvetéséhez.

A tavalyi csökkenést Simon Marginson oxfordi professzor a negatív trend okát migráns ellenes nyilatkozatokban, valamint a tanulóvízum szigorításában látja.

Az International Institute of Education BBC által idézett, éves adatokat összesítő vizsgálataiból az rajzolódott ki, hogy a megkérdezettek távolmaradásában egyaránt szerepet játszanak politikai, gyakorlati és anyagi szempontok.

Sok esetben arra hivatkoztak, hogy „nem érzik biztonságban magukat az USA-ban”, illetve, hogy magasak a tandíjak, de voltak akik úgy fogalmaztak, hogy „nem látják őket szívesen az Egyesült Államokban”. A legnagyobb visszaesés a korábban Indiából, Mexikóból, Dél-Koreából és Szaúd-Arábiából érkezett tanulók körében mutatkozott meg, egyre kevesebben választják Amerikát a továbbtanulás céljából az Egyesült Királyságból, Németországból és Franciaországból is. Jelenleg már Iránból is több hallgató érkezik az amerikai egyetemekre mint Angliából, olvasható ki a számadatokból.

A felmérés azt is megállapítja, hogy még nagyobb lett volna a csökkenés, ha a kínai tanulók is más kontinenst választanak, de nem így történt.

2000 és 2018 között a korábbi 60.000-ről 360.000-re ugrott a kínai egyetemi hallgatók létszáma az amerikai egyetemeken, azoknak is a tudományos, technológiai, matematikai valamint üzleti fakultásain. Ami dollár milliárdokkal gazdagítja az amerikai felsőoktatás kasszáját.

Marginson profsszor éppen ezért arra figyelmeztetett a BBC interjúban, hogy katasztrofális lenne, ha bármely, a két ország közti politikai vagy gazdasági ellentét megállítaná a kínai diákok Amerikába áramlását.

Megkérdezte az Egyesült Államok oktatási és kulturális államtitkárát, Marie Royce-t, aki a kutatási eredményekkel homlokegyenest ellenkezően azt nyilatkozta, hogy óriási menyiségben érkeznek külföldi egyetemi hallgatók az USA-ba.

„Ezzel is azt üzenjük a világnak, hogy a nemzetközi oktatási rendszerünk erősebbé teszi az országunkat – fogalmazott az amerikai politikus a BBC kérdésére válaszolva.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.