Kezdőlap Gazdaság A lengyel PKN Orlen átvette a PGNiG állami gázszolgálatót
No menu items!

A lengyel PKN Orlen átvette a PGNiG állami gázszolgálatót

Daniel Obajtek, a PKN Orlen vezérigazgatója szerint a cégnyilvántartásba-jegyzéssel véglegesítették szerdán a PKN Orlen lengyel állami üzemanyag- és energiaszolgáltató nagyvállalat és a PGNiG lengyel állami gázszolgálató fúzióját.

“Megteremtettük a több milliárd értékű, Közép-Európa energetikai biztonságát és függetlenségét megerősítő beruházások megvalósításának lehetőségét” – írta meg Obajtek a Twitter közösségi honlapján.

A PKN Orlen közleménye szerint a lengyel kormány által szeptember 26-án jóváhagyott fúzióval összefüggésben 783,6 millió zlotyból (68,4 milliárd forint) 1,45 milliárd zlotyra (126,6 milliárd forint) megemelték a vállalat alaptőkéjét.

A lengyel fogyasztóvédelmi hivatal (UOKiK) által korábban kiadott engedélyhez fűzött feltétel értelmében a fúziót követő 12 hónapon belül eladják a PGNiG egyik cégét, a Gas Storage Poland társaságot, amely a lengyelországi földgáztárolók rendszerét működteti. Maguk a földgáztárolók azonban a PKN Orlen tulajdonában maradnak.

A PGNiG több mint 190 ezer kilométer hosszú gázvezeték-hálózattal rendelkezik.

A PKN Orlen korábban már átvette az Energa csoport nevű energiatermelő és szállító vállalatot, valamint a Lotos lengyel olajvállalatot is. Az utóbbi fúzióval összefüggésben a Lotos 417 lengyelországi töltőállomását eladják a magyar Molnak, a Mol pedig 185 magyar és szlovák töltőállomást ad el a PKN Orlennek.

A lengyel kormány szerint a fúziók révén létrejött erős lengyel energetikai konszern hatékonyabban tárgyalhat a stratégiai nyersanyagok beszerzéséről, és új felvevőpiacokra léphet be. (PKN Orlen/MTI)

 

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között
Hirdetés

Hírek

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között

A debreceni boom nem csak munkaerőt, hanem magasabb tudásszintet is követel: merre tart a régió munkaerőpiaca az akkugyárak korában?

A magyar–román határon is átnyúlik a verseny a minőségi ipari munkaerőért – derült ki a Prohuman Debreceni Regionális Gazdasági Fórumán

Hogyan váltsunk olcsón devizát itthon és külföldön?

Mára teljesen megszokott, hogy minden bankkártyát használhatunk külföldön, akkor is, ha mögötte forintszámla van

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.