Kezdőlap Gazdaság A reálkereset 40 százalékkal emelkedett - öt év alatt
No menu items!

A reálkereset 40 százalékkal emelkedett – öt év alatt

Intenzív bérfelzárkózás zajlott az elmúlt években: a szociális partnerek és a kormány 2016-ban megkötött megállapodásának eredményeként csaknem 40 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek Magyarországon – írta a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva.

Csaknem kétszer akkora mértékű volt a reálbér-emelkedés az elmúlt öt évben, mint 1990 és 2010 között. A hazai keresetek 2013 óta tartó növekedése a rendszerváltás óta a leghosszabb folyamatos, megszakítás nélküli bővülés – olvasható a lapban.

Mint írták, tavaly novemberben a teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlagkeresete bruttó 438 200 forint volt, 9,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

A decemberi adatokat a héten közli a KSH, az év egészében bruttó 400 ezer forint körül alakulhatott az átlagbér, a fizetések reálértelemben vett növekedése tavaly elérhette a 6 százalékot.

Mindez azt is jelenti, hogy az idei lehet a kilencedik egymást követő év, amikor nő a keresetek vásárlóereje – mutattak rá.

Palkovics Imre

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) által tető alá hozott bérmegállapodásról azt mondta: azt a hosszú távú célt tűzték ki 2016-ban, hogy a hatéves bérmegállapodás végére legalább 40 százalékkal emelkedjenek a reálkeresetek Magyarországon. Ha a koronavírus-válság hatásait kivesszük, akkor ez a célkitűzés gyakorlatilag teljesült – tette hozzá.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás