Kezdőlap Autóipar A sorozatos gyárbezárások sem húzzák ki a kátyúból a GM szekerét
No menu items!

A sorozatos gyárbezárások sem húzzák ki a kátyúból a GM szekerét

Hiába zárja be a General Motors három összeszerelő üzemét és ereszti szélnek munkásait, a Reuters elemzői szerint ez a lépés nem húzza ki a csávából az autógyártó óriást. Ipari elemzőkre hivatkozva a hírügynökség rámutat: egy összeszerelő üzem 80%-os kihasználtsággal tud nyereségesen termelni, ezzel szemben a megmaradt négy GM gyár kapacitása alig éri el az 50%-ot.

A Reuters GM körképe kiemeli, hogy általános trend az Egyesült Államokban, hogy a tulajdonosok a crossoverekre, valamint a terepjárókra nyergelnek át, a hagyományos személyautók eladási rátája pedig 6 éve zuhan folyamatosan Észak-Amerikában. Idén a sedanok aránya az úgynevezett könnyű autó kategóriában már harmadával esett vissza. A SUV és terepjáró gyárak nem győzik a munkát, míg a többieknél alig gördülnek le személygépkocsik a gyártósorokról – szól az elemzés. Amely

a helyzet nyerteseinek a Toyota és a Honda gyárakat tartja kiemelve, hogy a Toyota már be is jelentette egy sedan gyár létesítését Alabamában a Mazdával közösen. 

A Toyota 2018-as modellje Forrás: azuzlet.hu
Az egyik nyertes, a Toyota 2018-as modellje

A GM konszernen az sem segít – véli a detroiti tudósító -, hogy jelentősen összekülönbözött Trump elnökkel, aki még az elektromos autók gyártásához a GM-nek nyújtott támogatás leállítását is kiállításba helyezte, amennyiben a General Motors nem tesz le a kis autókat gyártó, ohioi bázisának márciusi bezárásáról.

A kérdésre, hogy vajon a gyárbezárások és az elbocsátások meghozzák-e a várva várt eredményt, a GM szóvivője Kimberly Carpenter azt válaszolta, hogy remélik, hogy „ jó irányba mozdítják el a vállalatot, ” és folyamatosan figyelik a piaci igényeket, hogy alkalmazkodni tudjanak hozzájuk.

Ennek azonban ellentmond a Reuters összeállításában hivatkozott LMC adatsor, amely azt jósolja, hogy hiába „maradt állva” négy GM gyár több, mint 800.000 darab gépkocsi gyártási kapacitással, ebből a várakozások szerint csak 360.000-ret gyártanak le. Márpedig ipari elemzők úgy vélik, hogy egy autó összeszerelő üzem 80%-os kihasználtsággal tud nyereségesen működni.

Tőzsdei kitekintésében a Reuters kiemeli, hogy az Egyesült Államok első számú autógyártójának árfolyama 2,5 %-kal alacsonyabban, 36,69 dolláron zárt, szemben az előző napi majdnem 5%-os emelkedéssel.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét lesz Ősök Napja Bugacon

Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.

Útimorzsák Japánból 2    Rakétavonat és céghűség

Japán alapító tagja a G7 csoportnak és a szervezet megalakulása után röviddel csatlakozott a párizsi székhelyű OECD-hez is.

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre

A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Hirdetés

Hírek

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében

A vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.